Férfi kézi: az idény végén távozik a Veszprém egyiptomi jobbátlövője – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 14:40
null
Véget ér Jahja Omar veszprémi kalandja (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
A férfi kézilabda NB I-ben érdekelt Telekom Veszprém a hivatalos honlapján közölte, hogy a jelenlegi idény végén távozik a csapat egyiptomi légiósa, Jahja Omar, aki a francia Paris Saint-Germain gárdájában folytatja pályafutását.

A klub tájékoztatása szerint az egyiptomi jobbátlövő szerződésében szerepelt egy plusz egy éves opció, amit a klub aktiválni szeretett volna, de a játékos ezt nem fogadta el, helyette a jövő nyártól kezdődően 2027-ig aláírt a PSG-hez.

A 25 éves, tavaly Afrika-bajnok Jahja a 2019–2020-as idény előtt érkezett Veszprémbe az egyiptomi Zamalektől – először kölcsönben szerepelt a bakonyi együttesben, majd 2021-ben végleg szerződtette őt a klub. Veszprémi pályafutása alatt eddig egy magyar bajnoki címet, három Magyar Kupát és három SEHA-ligát myert. Összesen 152 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 537 gólt szerzett.


Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Gálázva nyert a Veszprém Párizsban

Kézilabda
2025.02.27. 22:43

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Elhagyhatta a kórházat és már haza is utazott a Veszprém BL-meccsén összeeső dán játékvezető – kollégájával együtt felidézték a drámai pillanatokat

Kézilabda
2025.02.21. 10:40

Nagy gólfesztivált rendezett a Veszprém a Balatonfüred ellen

Kézilabda
2025.02.16. 20:55

Férfi kézilabda: a világ egyik legjobb védekező játékosa igazolhat Barcelonából Veszprémbe – sajtóhír

Kézilabda
2025.02.16. 12:12

A Veszprém mellett a Szeged is érdeklődik a vb-ezüstérmes horvát iránt; kivásárolta Sagosent az Aalborg!

Kézilabda
2025.02.13. 10:42
Ezek is érdekelhetik