A HC DAC szerdai sajtótájékoztatóján Horváth Zoltán klubelnök elmondta, infrastrukturális gondokkal küzdenek, ezért kérték azt EHF-et, hogy a második számú kupasorozat, az Európa-liga helyett az Európa-kupában indulhassanak, de erre nem kaptak lehetőséget.
A következő kérésük az volt, hogy az Európa-liga-selejtezőt saját csarnokukban, Dunaszerdahelyen rendezhessék, továbbjutás esetén pedig Győrben játszhassanak, de minden igényükre elutasító válasz érkezett.
A harmadik számú kupasorozatban így a Slovan Duslo Sala és az MKS Iuventa Michalovce képviseli az országot, az Európa-ligában pedig nem lesz szlovák csapat.
A HC DAC tavasszal – fennállása során először – megnyerte hazája élvonalát, valamint a cseh-szlovák közös bajnokságot, a MOL Extraligát is. Horváth úgy fogalmazott: nagyon bízik benne, hogy a következő szezon eredményei feljogosítják őket, hogy jövő ősszel visszatérjenek a nemzetközi porondra.
Juhos Kata csapatkapitány elmondta, minden játékos karrierjében mérföldkő lett volna az Európa-liga-szereplés, ezért amikor meghiúsult, csalódott volt a társaság.
„Nyerjünk valamit” – így fogalmazta meg a következő idény célkitűzését Debre Viktor vezetőedző, vagyis a szlovák bajnokság, a Szlovák Kupa és a MOL Extraliga közül legalább az egyikben ismét az élen végezne a Dunaszerdahely.
Horváth Zoltán elárulta, a jelenlegi állás szerint – cseh javaslatra – a következő szezon után megszűnik a MOL Extraliga, amelynek utolsó idényében kilenc cseh és három szlovák csapat szerepel.