Női kézi: Mosonmagyaróvárról igazolt irányítót a DVSC

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.01.11. 17:33
null
Forrás: DVSC kézilabda Facebook
Tóth Nikolett, a Mosonmagyaróvár junior Európa-bajnok, ifjúsági vb-ezüstérmes irányítója nyártól a DVSC Schaeffler játékosa lesz – adta hírül csütörtökön a debreceni NB I-es kézilabdacsapat.

A debreceniek két esztendőre szóló szerződést kötöttek a 22 éves Tóth Nikolett-tel, aki az Óbudai Sportiskolában kezdte el a pályafutását, aztán játszott a Ferencvárosban, majd kölcsönben a Pénzügyőr, az MTK és a Mosonmagyaróvár soraiban is. Fiatalon, 16 évesen mutatkozott be a felnőttélvonalban, eddig összesen 105 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és 167 gólt szerzett – írja a dvsckezilabda.hu.

A honlap kérdésére, hogy mekkora terhet jelent számára a Debrecenből nyáron távozó Vámos Petra pótlásának feladata, Tóth így reagált:

„Nem teherként fogom fel, sőt én mindig is szerettem, ha nyomás hárul rám. Ha visszagondolok, a legtöbbet mindig akkor tudtam kihozni magamból, amikor nagy volt az elvárás velem szemben. Szeretem az ilyen jellegű kihívásokat, sőt már várom is, hogy tényleg próbára tehessem magam. Szeretném bizonyítani, hogy a Debrecenben is megállom a helyem, és szeretnék segíteni abban, hogy a klub elérje a céljait.”

Tóth Nikolett helyére az MKC vezetősége már megtalálta a megfelelő jelöltet. Ezzel kapcsolatban hamarosan bejelentés várható a kisalföldi klub részéről.

Legfrissebb hírek

11 gól sem volt elég, az Alba Fehérvár legyőzte a Vasast a női kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
9 órája

Három játékost igazol a Mosonmagyaróvár, ők lehetnek az érkezők

Kézilabda
2025.04.11. 20:01

21 éves brazilt igazolt a DKKA

Kézilabda
2025.04.08. 19:08

Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

Kézilabda
2025.04.08. 15:48

Osztrák válogatott balátlövővel erősített a Szombathely – hivatalos

Kézilabda
2025.04.07. 18:29

Három BL-t nyert a Barcelonával; Thiagus Petrus nyártól Veszprémben folytatja – hivatalos

Kézilabda
2025.04.07. 14:07

A Győr 21 góllal nyert Esztergomban, szűken győzött az FTC

Kézilabda
2025.04.05. 17:40

A Mosonmagyaróvár nagy csatában győzött Dunaújvárosban a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.04. 19:35
Ezek is érdekelhetik