Férfi kézi NB I: norvég klasszist igazolt a Szeged – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.02.23. 10:15
Magnus Röd nyártól Szegeden folytatja (Fotó: Getty Images)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő OTP Bank-Pick Szeged hivatalos honlapján tudatta, hogy nyártól a Tisza-partiaknál folytatja pályafutását a norvég válogatott jobbátlövő, Magnus Röd.

A 26 éves jobbátlövő pályafutását a Baekkelagetsnél kezdte, majd 2017-ben állt légiósnak és lett a német Flensburg játékosa, mellyel 2018-ban és 2019-ben is bajnoki címet szerzett, de tavaly visszatért Norvégiába és a Kolstad játékosa lett, melynek színeiben ősszel hét góllal terhelte a Szeged kapuját.

Magnus Röd hat idényt játszott eddig a Bajnokok Ligájában, ez alatt 158 gólt szerzett, a második számú sorozatban, az Európa-ligában pedig 24-szer volt eredményes.

A 2019-ben a világ legjobb fiatal játékosnak megválasztott Röd a norvég válogatottal két világbajnoki ezüstérmet és egy Európa-bajnoki bronzérmet szerzett.

Nagyon izgatott vagyok, hogy nyártól csatlakozhatok egy nagyszerű csapathoz. A Szeged egy olyan klub, amelyet ellenfélként nagyon tiszteltem, és mindig élveztem azokat a meccseket, amelyeket egymás ellen játszottunk. Személyesen már nagyon várom, hogy megismerhessem új csapattársaimat, az egész stábot és természetesen a szurkolókat. Egy ambiciózus klubhoz csatlakozom, nagy célokkal és elvárosokkal a jövőre nézve, és remélem, hogy nagyszerű eredményeket tudunk majd együtt elérni. Sok szerencsét kívánok a csapatnak a szezon hátralévő részére, és hamarosan találkozunk a remek PICK Arénában” – mondta új klubja honlapjának Magnus Röd, aki a Szeged ötödik igazolása a következő idényre, hiszen a csapat korábban a kapust, Thobias Thulint, a beállót, Jérémy Totót, és két irányítót, Janus Dadi Smarásont, illetve Lazar Kukicsot is megszerezte.

,

Legfrissebb hírek

A Veszprém fiataljai nagy csatában legyőzték a Szegedet, utazhatnak Kölnbe

Kézilabda
Tegnap, 20:52

Michael Apelgren: Szerettünk volna az idegesítő „kistestvér” lenni, aki borsot tör az idősebb orra alá

Kézilabda
2025.04.13. 22:44

A Veszprém csak futott az eredmény után, a Szegedé a Magyar Kupa

Kézilabda
2025.04.13. 21:15

A felszabadultan játszó gyöngyösiek megnehezítették a Szeged dolgát a kupaelődöntőben

Kézilabda
2025.04.12. 20:17

A Veszprémnek és a Szegednek is jókor jön a négyes döntő

Kézilabda
2025.04.12. 12:46

Ivan Rakitic jelentette be honfitársa szegedi szerződéshosszabbítását

Kézilabda
2025.04.11. 11:30

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38

A BL-bravúr után a PLER-Budapest ellen is simán győzött a Szeged a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.04.06. 18:39
Ezek is érdekelhetik