A németek és a spanyolok is könnyed sikerrel nyitották az olimpiai selejtezőt

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.03.14. 20:06
Johannes Golla hét góllal segítette győzelemre Németországot (Fotó: Getty Images)
A férfi kézilabda olimpiai selejtező első fordulójában Németország 41–29-re nyert Algéria ellen, míg Spanyolország szintén 12 góllal, 39–27-re győzött Bahrein ellen.

A spanyolországi Granollersben a házigazdák Bahrein ellen kezdtek. A Bíró Ádám, Kiss Olivér bírópáros által vezetett találkozón Spanyolország nagyon erősen indított, és 12 perc játék után már 10–2-re vezetett. Ez megadta a mérkőzés alaphangját; Bahrein ugyan egyszer még hat gólra felzárkózott, ám a végeredmény 39–27 lett a házigazdának.

A spanyolok legjobbja Daniel Fernández Jiménez volt, aki mind a nyolc lövését értékesítette, míg a vendégek részéről a hét gólt szerző Ali Eid bizonyult a legeredményesebbnek.

Több mint tízezer szurkoló látogatott ki Hannoverbe a Németország–Algéria találkozóra. A házigazdák öt perccel az első félidő vége előtt hét góllal elléptek Algériától, de az afrikai csapat 16–13-ra közelített a szünetre. A második játékrész első tíz percében megmaradt a kisebb különbség, ezt követően azonban a németek rákapcsoltak és folyamatosan növelték az előnyüket. Tíz perccel a vége előtt már tízzel mentek, a végeredmény 41–29 lett. 

A németek legeredményesebbje a 13 lövésből tíz gólt szerző Renars Uscins volt, de Johannes Golla is hét találatig jutott.

A másik hannoveri mérkőzésen Ausztria az első félidőben tartotta magát Horvátországgal. A második játékrészben viszont a horvátok magasabb fokozatba kapcsoltak és a kilencgólos Ivan Martinovic vezérletével 35–29-re behúzták a találkozót. A következő fordulóban szombaton a németek a horvátokkal, míg Algéria Ausztriával találkozik.

KÉZILABDA
FÉRFI OLIMPIAI SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. CSOPORT (Granollers)
Spanyolország–Bahrein 39–27 (18–11)
Szlovénia–Brazília 27–26 (13–12)
2. CSOPORT (Hannover)
Németország–Algéria 41–29 (16–13)
Horvátország–Ausztria 35–29 (16–16)
3. CSOPORT (TATABÁNYA) 
Norvégia–Portugália 32–29 (18–13)
Magyarország–Tunézia 33–24 (17–10) 

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA

M

GY

D

V

L–K

Gk

P

1. Spanyolország

1

1

0

0

39–27

12

2

2. Szlovénia

1

1

0

0

27–26

1

2

3. Brazília

1

0

0

1

26–27

–1

0

4. Bahrein

1

0

0

1

27–39

–12

0

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA

M

GY

D

V

L–K

Gk

P

1. Németország

1

1

0

0

41–29

12

2

2. Horvátország

1

1

0

0

35–29

6

2

3. Ausztria

1

0

0

1

29–35

–6

0

4. Algéria

1

0

0

1

29–41

–12

0

A 3. CSOPORT ÁLLÁSA

M

GY

D

V

L–K

Gk

P

1. Magyarország

1

1

0

0

33–24

9

2

2. Norvégia

1

1

0

0

32–29

3

2

3. Portugália

1

0

0

1

29–32

–3

0

4. Tunézia

1

0

0

1

24–33

–9

0

 

 

Legfrissebb hírek

Drámai hajrá után Svédország ikszelt Spanyolországgal a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.01.20. 22:13

Norvégia az amerikaiak elleni fölényes győzelemmel javított a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.01.17. 22:07

Párizs 2024: Németország legyőzte Svédországot a férfi kézilabdatornán

Párizs 2024
2024.07.27. 20:39

Címlapsztori: Megérdemeljük, hogy ott legyünk az olimpián! – Chema Rodríguez

Kézilabda
2024.03.19. 09:04

Videó: Bódi Csabival ünnepeltek a férfi kézilabda-válogatott tagjai

Kézilabda
2024.03.18. 18:29

„Semmire sincs pénzünk” – a portugál kézikapitány irigykedve beszélt a magyar rendezésről

Kézilabda
2024.03.18. 10:48

Chema Rodríguez: Ezek a srácok és ez az ország megérdemelte a kijutást

Kézilabda
2024.03.18. 00:19

Párizs, jövünk! Kijutott az olimpiára a férfi kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.03.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik