Férfi kézi BL: legyőzte a Zagrebet, csoportgyőztes a Kiel

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.06. 20:20
NurPhotoMykola Bilyk hét gólt szerzett a Kiel Zagreb elleni győzelme során (Fotó: AFP, archív)
A házigazda THW Kiel esélyesként 33–22-re nyert az RK Zagreb ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó, 14. fordulójában, ezzel a német sztárcsapat a nyolcast megnyerve jutott be a negyeddöntőbe.

Az Aalborg hiába győzött idegenben kilenc góllal a Kiel ellen, majd játszott hazai pályán döntetlent a német sztárcsapattal, az utolsó fordulót abban a tudatban várta, hogy ha a Kiel pontot szerez a Zagreb ellen, akkor a dán csapat a Kielce elleni meccsének eredményétől függetlenül a csoport második helyén végez a Kiel mögött, így mindketten negyeddöntősök.

Nos, úgy tűnt, a Kiel nem bízta a véletlenre a nyolcaddöntős Zagreb elleni meccsét, hiszen hamar 9–2-re elhúztak Niclas Ekbergék.

Hiába sikerült nagyon jól az első félidő vége horvát szempontból és jöttek vissza egy gólra is Tyimur Gyibirovék, a házigazda a fordulás után nem hagyott esélyt a zágrábiaknak, s egy 9–1-es sorozatnak köszönhetően a második félidő derekán már tíz góllal vezetett. A Kiel 33–22-es sikert aratva végzett az A-csoport élén és jutott be a negyeddöntőbe.

A játéknap másik kora esti, A-csoportos mérkőzésén a két biztos kieső vívott tét nélküli mérkőzést, melyet a házigazda norvég Kolstad húzott be az északmacedón Peliszter ellen, így a vendégek pont nélkül, 14 vereséggel zárták a csoportkört.

Mivel a Kiel győzelmével biztossá vált az Aalborg csoportmásodik helye, csak a vendég Kielce számára volt igazán tétje az A-csoport esti mérkőzésének, de Talant Dujsebajevéknek ehhez a PSG Szeged elleni hazai pontvesztése is kellett. A Kielce mindent megtett és Alex Dujshebaev, illetve Dylan Nahi vezérletével sokáig vezetett is, de a dánok is nagyot hajráztak és a 13 lövéséből 12-t értékesítő Mads Hoxer vezérletével 35–35-ös döntetlenre mentették a találkozót.

Kézilabda
2024.03.06. 22:16

A PSG elhúzta a mézesmadzagot, aztán nagyon magabiztosan nyert a Szeged ellen

Az első félidőben még többnyire a Szeged vezetett, aztán a franciák megrázták magukat, és nyertek • Érik a Veszprém elleni párharc.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 14. FORDULÓ
A-CSOPORT
THW Kiel (német)–RK Zagreb (horvát) 33–22 (17–15)
Kolstad (norvég)–Eurofarm Peliszter (északmacedón) 33–26 (17–13)
Aalborg (dán)–Kielce (lengyel) 35–35 (15–18)
Paris Saint-Germain (francia)–OTP Bank-Pick Szeged 37–33 (15–14)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
B-CSOPORT
18.45: Celje (szlovén)–GOG (dán)
18.45: Telekom Veszprém–Magdeburg (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Barca (spanyol)–Montpellier (francia) (Tv: Sport1)
20.45: Wisla Plock (lengyel)–Porto (portugál)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYEMGYDVLG–KGGKP
1. Kiel141022410–379+31 22 
2. Aalborg14833430–382+48 19 
3. PSG14815431–412+19 17 
4. Kielce14644413–402+11 16 
5. Zagreb14626373–37314 
6. SZEGED14617401–414–13 13 
7. Kolstad14518393–401–8 11 
8. Peliszter1414333–421–88 

A csoportokból az első két-két helyezettje negyeddöntőbe, a 3–6. helyezettek nyolcaddöntőbe jutnak.

 

Legfrissebb hírek

Tobias Thulin: Ha így folytatjuk, fényes jövő vár ránk

Kézilabda
16 órája

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38

Mikler: Éreztük, hogy képesek vagyunk megcsinálni Párizsban ezt a csodát

Kézilabda
2025.04.04. 10:16

Felejthetetlen éjszaka Párizsban: fordított, és a negyeddöntőbe jutott a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.03. 22:23

Szitáék és Rostáék is kiestek, a Magdeburggal találkozik a Veszprém a férfi kézi BL-negyeddöntőben

Kézilabda
2025.04.02. 22:25

Palasics Kristóf visszatért a Veszprémhez

Kézilabda
2025.03.29. 11:31

Műhiba a Szeged és a PSG meccsén a kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.28. 18:03

Videó: ezzel az időn túli szabaddobással adott reményt Mackovsek a Szegednek

Kézilabda
2025.03.28. 09:59
Ezek is érdekelhetik