Férfi kézi Ek: Még nem dőlt el a párharc! – Bognár Alex

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.03.25. 08:56
Bognár Alex (labdával) szerint helyzetkihasználásban javulniuk kell a visszavágóra (Fotó: Koncz Márton)
Az FTC-Green Collect csapata szombaton háromgólos előnyt szerzett a Tatran elleni eperjesi visszavágóra. A magyar csapatot nem lepte meg a szlovákok játéka, de a sok hiba miatt maradt izgalom a második találkozóra.

Végig parázs hangulat jellemezte a Fradi szombat esti mérkőzését, ami nem véletlen: amint a B-közép megtudta, hogy jelentős szurkolósereg érkezik Eperjesről a Népligetbe, jó néhányan csatlakoztak a hazai kézilabdás táborhoz. A meccs végére már a pályán is forrtak az indulatok, a higgadtságáról ismert Imre Bence összeakaszkodott a vendégek amúgy jó teljesítményt nyújtó bosnyák irányítójával, Marko Davidoviccsal. A Fradi végig vezetve 32–29-re nyert, vagyis sikerült szerény előnyt szereznie a visszavágóra.

„Nem mondanám, hogy meglepett minket ellenfelünk, jól felkészültünk a játékából – mondta a Nemzeti Sportnak a találkozó után Bognár Alex, a hazaiak irányítója. – A helyzetkihasználásban kell javulnunk a visszavágóra. Az eperjesiek kapusa sok ziccert fogott, azokat be kellett volna lőni, nekem is voltak tiszta lehetőségeim, amelyeket elhibáztam. Emellett a beállójukat is keményebben kell fognunk, mert kitűnő játékos.”

Az orosz Vjacseszlav Kaszatkin valóban okozott kellemetlen pillanatokat a hármas védőként ismét szépen helytálló fiatal magyarnak is, az ellenfél beállója öt helyzetből négyet gólra váltott. Bognár végig meghatározó ember volt a Fradiban, védekezőmunkája mellett támadásban is domináns szerepet töltött be. Hat gólt dobott úgy, hogy jobbkezesként ezúttal főként jobbátlövőposzton kellett szerepelnie Ónodi-Jánoskúti Máté sérülése miatt.

Ugyan örült az extra játéklehetőségnek, de mindenekelőtt mielőbbi felépülést kívánt balkezes csapattársának. A 23 éves játékos életében a nyáron nagy változás következik be, a korábbi BL-győztes szlovén Celje együttesében folytatja pályafutását. „Szerettem volna külföldre menni, a Celje elsőnek tökéletes állomás, hogy utána esetleg még magasabb szintre tudjak lépni. Leendő csapatom nagy múltú klub, amelyre mindig nagy figyelem irányul. Remélem, hogy kis lépésekkel a magyar válogatotthoz is egyre közelebb kerülök.”

Azonban előtte még a Fradival szeretné megnyerni az Európa-kupát, amihez szombaton 18 órától garantáltan forró hangulatú csatán keresztül vezet az út. „Már sokszor voltunk úgy, hogy idegenben játszottuk az első meccset, ami általában kedvezett nekünk, mert ha hátrányba kerültünk, itthon tudtunk javítani. Ez most fordítva lesz, a visszavágót Eperjesen játsszuk. Az a legfontosabb, hogy úgy menjünk oda, teljesen nyílt a párharc, még semmi sem dőlt el.”

Kézilabda
2024.03.23. 21:37

Férfi kézi Ek: újabb Imre Bence-varázslat, háromgólos előnyben az FTC

A 21 éves jobbszélső kilenc gólig jutott a Tatran Presov ellen.

FÉRFI KÉZILABDA, EURÓPA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
FTC-GREEN COLLECT–Tatran Presov (szlovák) 32–29 (17–15)
CS Minaur Baia Mare (román)–Bregenz Handball (osztrák) 37–31 (17–14)
Olympiakosz (görög)–MRK Krka (szlovén) 31–26 (16–13)
Steaua Bucuresti (román)–Valur (izlandi) 35–36 (14–18)

Legfrissebb hírek

Nem okozott gondot a tabellautolsó a Ferencvárosnak a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.03.18. 19:19

Megvan, hol folytatja az FTC-től idény végén távozó Allan Heine

Kézilabda
2025.03.17. 20:05

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

Ancsin Gábor: A hazai pályán kivívott olimpiai részvétel mindent felülmúl

Kézilabda
2025.03.11. 11:01

Hornyák Zsolt: Erőben egyértelműen az Újpest fölé nőttünk

Labdarúgó NB I
2025.03.10. 09:02

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Hétgólos dániai győzelemmel fejezte be az FTC a női kézilabda BL csoportkörét

Kézilabda
2025.02.22. 17:29

„Ki lehet kapni, de erre a maira nincs semmilyen magyarázat” – Gróf Dávid a Plzen elleni kiesés után

Európa-liga
2025.02.20. 23:25
Ezek is érdekelhetik