Női kézi: győri nevelésű szélső szerződtetését jelentette be a Budaörs

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.03.04. 17:38
Lengyel Eszter egy évre írt alá (Fotó: Budaörs Handball)
Lengyel Eszter nyáron távozik a Vasastól, és a Budaörs Handball kötelékében folytatja pályafutását – adta hírül hivatalos honlapján a női kézilabda NB I hatodik helyén álló Budaörs.

 

„Klasszissal találkozom a posztomon, sokat akarok tanulni Nadine-tól. Lehetőségem lesz a fejlődésre, szeretnék ellesni minél többet tőle. Egy évben állapodtunk meg, ugyanakkor, ha megállom a helyem, én nyitott leszek akár hosszabb távon elköteleződni Budaörsre” – idézi a budaörsi klubhonlap Lengyel Esztert.

Mint ismert, a Budaörs nemrégiben bejelentette, hogy a következő idénytől a szintén balszélső Szöllősi-Schatzl Nadine is a csapatot erősíti.

Lengyel Eszter Dunaszerdahelyen, később az ETO akadémián edződött, hat idényt követően az NB I/B-s Egerbe, majd 2022 nyarán Angyalföldre igazolt, és tagja volt az élvonalba feljutó Vasasnak.

„Az élet úgy hozta, hogy nyáron váltanom kell, így különösen örültem a Budaörs megkeresésének – fogalmazott a 21 éves játékos. – Sokat nem gondolkodtam, mindig is szimpatikus volt a klub tudatos építkezése, a közösség hangulata. Távolról ismerek egy-két játékost, csak jó dolgokat hallottam a társaságról. Remélem, hamar befogadnak a lányok, és megtalálom a helyem a nyáron jelentősen átalakuló keretben. Bokasérülésből jöttem vissza, de mára százszázalékos vagyok.”

 

Legfrissebb hírek

Az idény végén távozik a szombathelyi női kézisek vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Nyáron elhagyja Debrecent a magyar válogatott irányító

Kézilabda
23 órája

Távozik Mosonmagyaróvárról az osztrák válogatott átlövő

Kézilabda
Tegnap, 16:49

Szombathelyre igazol az Eb-bronzérmes beálló, Pásztor Noémi

Kézilabda
2025.03.03. 15:32

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:02

„Meghaltunk egymásért a pályán” – így írt történelmet a Budaörs

Kézilabda
2025.03.02. 15:28

A Budaörs a Mosonmagyaróvárt felülmúlva megnyerte történelme első MK-bronzérmét

Kézilabda
2025.03.02. 14:33

Újra a két óriás csap össze a női kézilabda Magyar Kupáért

Kézilabda
2025.03.02. 07:08
Ezek is érdekelhetik