Női kézilabda: Stranigg Zsófia hisz benne, hogy a szív legyőzi a rutint

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2024.03.22. 12:20
null
Stranigg Zsófia a Bistrita elleni első negyeddöntő mérkőzésen hibátlanul célzott: hatból hatszor volt eredményes (Fotó: Mosonmagyaróvári KC)
A Mosonmagyaróvár szombaton kétgólos hátrányból fordítana Romániában, és jutna be története során először az El négyes döntőjébe.

Egyetlen lépésre van története legnagyobb sikerétől a Motherson-Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapata, amely egy szombati bravúros eredménnyel bejuthat az Európa-liga legjobb négy csapata közé. Habár a Lajta-partiak a negyeddöntős párharc első felvonásán 32–30-ra kikaptak otthon a román Besztercétől, korántsem ledolgozhatatlan a hátrányuk. Mindenesetre az biztos, hogy Grazba a sorozat egyik legerősebb együttesén át vezet az út.

Az egyesületnél egyébként ezt leszámítva is lesz mire emlékezni a jubileumi, tizedik születésnap kapcsán, elég csak a Győr elleni sikert vagy a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutást említeni. A négy éve Óváron játszó Stranigg Zsófia – aki februárban további két évre írt alá – azonban nem éri be ennyivel.

„Épp a napokban kaptam különdíjat a városi sportgálán, amelyen arról beszéltem, hogy bár budapesti vagyok, Óvár nagyon kedves számomra, és mindig különleges helye lesz a szívemben, itt megtaláltam önmagam – kezdte Stranigg Zsófia a Nemzeti Sportnak. – Büszke vagyok, mert évről évre egyre jobban összeáll a csapat, és folyamatosan lépkedünk előre. Óriási eredmény, hogy az Európa-ligában bejutottunk a legjobb nyolc közé, de még nagyobb álom válna valóra, ha ott lennénk a négyes döntőben.”

Az MKC nagyszerűen kezdte a bajnokságot, egy ideig vezette is a tabellát, de az új év elején kissé visszaesett a teljesítménye – ettől függetlenül a kupában és a Beszterce elleni első találkozón is bizonyította, hogy van benne potenciál.

„Valamiért minden évben ez a szakasz a legnehezebb – folytatta a 23 éves játékos. – A bajnokságot mindig jól kezdjük, aztán jön a válogatott szünet, amikor kevesen maradunk, utána pedig magas színvonalú, kiélezett meccseket kell játszanunk a nemzetközi kupában, és emiatt kissé elfáradunk. Valószínű, hogy ez a csekély rutinnak is betudható, de hát csak huszonkét-huszonhárom év lehet a csapat átlagéletkora. Bízom benne, hogy ennyire közel a célhoz kellően erősek leszünk, és a szív legyőzi a rutint.”

Stranigg szerint a kupadöntős szereplés mentálisan és fizikailag sem volt hatással a teljesítményükre a Gloria Bistrita ellen, és úgy látja, a románok elleni végjátékban inkább az döntött, hogy náluk ezúttal hiányzott egy tapasztalt vezér.

„Viszont az, hogy ötgólos hátrányból visszajöttünk egy erős csapat ellen, azt mutatja, van keresnivalónk. Talán nem hittük el, hogy megverhetjük a románokat, de hiszek benne, hogy most sikerülni fog, és beérik a munka gyümölcse.”

A kétgólos besztercei előny egyáltalán nem ledolgozhatatlan, még úgy sem, hogy a Mosonmagyaróvár két kulcsjátékosa, az orrtöréssel kidőlő jobbátlövő, Albek Anna, valamint a vállsérüléssel küzdő irányító, Tóth Nikoletta továbbra is hiányzik.

„Inkább az számít, hogy ki milyen lábbal kel fel, és melyik csapat lesz erősebb mentálisan. Biztos, hogy jó hangulatú, izgalmas meccs lesz. A román szurkolók idegenben is megmutatták, milyen hangulatot tudnak teremteni, de ezt is az előnyünkre fordíthatjuk” – mondta Stranigg Zsófia. A balszélső hozzátette, egyelőre csak erre a találkozóra koncentrálnak, hiszen ez az első lépés, de természetesen az öltözőben is felvetődik a négyes döntő.

„Nyilván, ott van a fejünkben, beszélünk róla a csajokkal, hogy már csak azért is tovább kellene jutni, hogy aki az évad végén eligazol, szép emlékekkel távozhasson.”

NŐI KÉZILABDA, EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Március 23. szombat
14.00: Gloria Bistrita (román)–MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 32–30
16.00: Storhamar (norvég)–Thüringer HC (német)
Az első mérkőzésen: 39–35
Március 24., vasárnap
16.00: Sola (norvég)–Nantes (francia)
Az első mérkőzésen: 27–31
18.00: Dunarea Braila (román)–RK Podravka (horvát)
Az első mérkőzésen: 32–26

 

Legfrissebb hírek

„Meghaltunk egymásért a pályán” – így írt történelmet a Budaörs

Kézilabda
2025.03.02. 15:28

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Újra a két óriás csap össze a női kézilabda Magyar Kupáért

Kézilabda
2025.03.02. 07:08

A Ferencváros legyőzte a Mosonmagyaróvárt – összejött az álomdöntő!

Kézilabda
2025.03.01. 19:00

Kuczora Csenge a negyeddöntőbe lőtte csapatát az Európa-ligában – videó

Kézilabda
2025.02.23. 08:58

Vereséggel búcsúzott a női kézilabda Európa-ligától a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.02.22. 19:51

Megszerezte első győzelmét a Mosonmagyaróvár a női kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2025.02.15. 20:28

Női kézilabda: Gáspár Botond lett a Mosonmagyaróvár elnöke – hivatalos

Kézilabda
2025.02.13. 09:48
Ezek is érdekelhetik