Ligetvári: Nagyon remélem, hogy Mikkel Hansen BL-győzelem nélkül fog visszavonulni

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 10:59
null
A Telekom Veszprém rossz kezdés után 32–31-re megverte odahaza az Aalborgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó után Ligetvári Patrikkal beszélgettünk.

Ligetvári Patrik beismerte: az első félidőben nagyon sokat hibázott a Veszprém.

„Tényleg sok helyzetet rontottunk annak ellenére, hogy jól lejátszottuk az akciókat, de egy az egyben a kapussal szemben kihagytuk a ziccereket. Ebből tudtak lerohanásokat vinni, ebből tudtak előnyt kovácsolni. A második félidőben erősítettünk a védekezésünkön, támadásban pedig pontosan le tudtuk játszani azokat a dolgokat, amikre abszolút készültünk, így meg tudtuk nyerni ezt a mérkőzést.”

Videónkban beszél a szurkolókról, akik nélkül nem jöhetett volna össze a drámai veszprémi győzelem. Mesél a meccs fordulópontjáról, Jahja Omar utolsó pillanatos győztes góljáról, és elárulja, mi kell a final fourba jutáshoz. Végül szóba kerül a szezon végén visszavonuló Mikkel Hansen is, aki majdnem mindent megnyert ebben a sportágban, kivéve a Bajnokok Ligáját, amihez a Veszprémen keresztül vezetne az útja.
 

 

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
TELEKOM VESZPRÉM–AALBORG HANDBOLD 32–31 (12–17)
Veszprém, 5275 néző. V: I. Covalciuc, A. Covalciuc (moldovaiak). 
VESZPRÉM: CORRALES –Vajlupau 5 (4), REMILI 6, FABREGAS 4, Ligetvári, el-Dera, Descat 2. Csere: JENSEN (kapus), J. OMAR 3, Pesmalbek 2, Casado 2, Sandell 1, Koszorotov 1, Gasper Marguc 1, Elísson 5. Edző: Momir Ilics
AALBORG: LANDIN – Björnsen 2, HOXER 4, ARNOLDSEN 4, Hald 3, VLAH 4, Juul 1. Csere: Norsten (kapus), Möllgaard 1, M. Hansen 3 (2), ANTONSEN 4, L. Nilsson 2, Barthold 3, Larsen, Nielsen. Edző: Stefan Madsen
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–4. 13. p.: 4–8. 20. p.: 8–10. 29. p.: 10–16. 35. p.: 15–21. 40. p.: 19–21. 48. p.: 23–24. 53. p.: 27–27. 59. p.: 30–30. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Momir Ilics: – A második félidőben megmutattuk a karakterünket, keményen védekeztünk és húsz gólt lőttünk, jó volt ezt látni az első játékrészt követően. Az Aalborg remek csapat, amely jól kézilabdázott, mi viszont gyengén kezdtünk, sok tiszta helyzetet hibáztunk. Szerencsére a folytatásban meg tudtuk mutatni, hogy mit tudunk, milyen az igazi arcunk. Hátravan még egy mérkőzés, amelyre szeretnénk minél alaposabban felkészülni.
Stefan Madsen: – Fantasztikus meccset játszottunk a Veszprémmel, mint mindig, most is óriási volt a hangulat. Természetesen csalódottak vagyunk, hiszen volt esélyünk a nagy különbségű sikerre. Az első félidőben remekül védekeztünk, a második játékrészben viszont jelentős problémáink adódtak, a hazaiak keményebben játszottak és ez megzavart minket. Apró dolgok döntenek ilyenkor. Mindenki tudja, hogy ez még csak az első félideje volt a párharcnak, hazai pályán szeretnénk hasonlóan jó meccset játszani, és kivívni a négy közé jutást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik