Ők a debreceni aréna japán hangulatfelelősei – a magyar szurkolók is odavannak értük

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 14:01
A kép jobb szélén álló Koszaka Tecuhide már egy magyar sálat is kapott ajándékba (Fotó: a szerző felvétele)
A debreceni Főnix Arénában rendezett női kézilabda olimpiai selejtezőn, a csütörtöki, Svédország–Japán és a pénteki, Japán–Nagy-Britannia mérkőzésen is a távol-keleti országból érkezett három úriember szurkolt a leglelkesebben.

Ha csak a magyar szurkolók épp nem nyomják el a hangjukat, tőlük zeng a csarnok: Koszaka Tecuhide, Kazunori Hiraki és Hjuga Nobuo Japán három különböző nagyvárosából indult el, hogy közel kilencezer kilométer megtétele után együtt, a Főnix Arénában szurkolhasson.

Válogatottjuk mérkőzéseit nagy hangerővel szurkolják végig, a „Nippon, Nippon” skandálásba és éneklésbe pedig időként magyar szurkolók is becsatlakoznak. A Japán–Nagy-Britannia (43–16) mérkőzés félidejében megszólítottam őket – a nyelvi akadályok ellenére a legfontosabb dolgokban könnyen megértettük egymást.

Nagyon erős csapat a magyar” – mondta udvariasan az oszakai Koszaka úr, aki városában egy kézilabdaklub, az Alvamos igazgatója.

„Először járunk Magyarországon” – vette át a szót Kazunori, aki azt is elárulta, szerinte Aizava Nacuki a japán csapat legjobbja.

Amikor áttértünk a vasárnapi, magyarok elleni mérkőzésre, magabiztosan lapogatták a hátamat: „Japán győzni fog!” – ismételgették kórusban a messzi földről érkezett, barátságos szurkolók, akiktől miközben beszélgettünk, sorban kérték a közös képeket a magyar drukkerek.

1. MAGYARORSZÁG2277–364
2. Svédország21160–562
3. Japán21171–512
4. Nagy-Britannia2227–920
az állás

A 3. (UTOLSÓ) FORDULÓ PROGRAMJA
Április 14., vasárnap
16.45: Nagy-Britannia–Svédország  (Tv: M4 Sport)
19.15: MAGYARORSZÁG–Japán  (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Kézilabda
2024.04.13. 11:09

„Te jóságos Isten, ők valódi emberek és ellenük játszunk!” – a briteknek óriási élmény a debreceni szereplés

Az edző váratlanul kapott egy hívást, gyorsan írt a játékosoknak, másnap már itt voltak.

 

 

Legfrissebb hírek

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
17 órája

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Műkorcsolya: szerdától szombatig Debrecenben rendezik a junior-vb-t

Téli sportok
2025.02.24. 16:07

Junior műkorcsolya- és jégtánc-vb: 40 ország több mint 180 sportolója versenyez Debrecenben

Téli sportok
2025.02.20. 14:58

Hihetetlen szervezési hiba, több úszó is megsérült a versenyen

Úszás
2025.01.28. 09:48

Chilével és Zöld-foki-szigetekkel teljes a kézilabda-vb középdöntős mezőnye

Kézilabda
2025.01.20. 19:34

Negyvenöt évesen vonult vissza az Arsenalban is megfordult 82-szeres válogatott játékos

Minden más foci
2024.12.04. 16:23

Könnyek, örömtánc, felejthetetlen élmények – Márton Grétával újranéztük a Főnix Arénában elért sikereket

Kézilabda
2024.11.30. 09:01
Ezek is érdekelhetik