Pénteki ellenfelünk, Svédország komoly erődemonstrációval kezdett Japán ellen

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.04.11. 20:00
A nagyot küzdő Japán végül hét góllal kapott ki a védektől (Fotó: MTI)
Svédország 35–28-ra legyőzte Japánt a debreceni női kézilabda olimpiai selejtezőtorna 1. fordulójában.

Az értelemszerűen magyar többségű közönségben nehezen lehetett megállapítani, hogy japán vagy svéd szurkolóból érkezett több a Főnix Arénába, egy biztos: az ázsiai szurkolók voltak lelkesebbek, akiket a „Nippon, Nippon” skandálásban néhányan a helyiek közül is kisegítettek. El is kellett a biztatás a csapatnak: kőkemény rajt várt rá Svédország ellen.

A japánok – akiknek meccskeretébe nem került be a kisvárdai Akijama Nacumi már a bemelegítést is harciasan kezdték: hangos kiáltásokkal végezték gyakorlataikat, majd a kezdést követően keményen nekiestek a skandinávoknak. A svéd együttes azonban egyértelműen jobbnak bizonyult: végig vezetett, majd a 20. perc után öttel és hattal is elhúzott – a szünetben négy volt a különbség a két csapat között.

A második félidőt remek rohamokkal kezdte Japán: bő nyolc perc alatt sikerült kettőre zárkóznia, ám ennél szorosabb állás már nem alakult ki a találkozón: Svédország taktikailag és fizikailag is ellenfele fölé nőtt. Az ázsiaiaknál a kapusok sem fogtak ki jó napot: a norvég apától és japán anyától származó Kametani Szakura 38 lövésből csak 8-at fogott (21 %), míg társa, Baba Acuko 3-ból egyet sem. A svéd kaput védő Johanna Bundsen mérlege 44 lövésből 16 védés, ez 36 százalékos hatékonyságot jelent.

A meccs hajrájában még jobban elhúztak a svédek, és héttel nyertek (35–28). Legjobbjuk a hét gólig jutó Jenny Carlson volt – holnap 18 órától kiderül, mi mire megyünk ellenük.

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, 1. FORDULÓ
1. CSOPORT (Debrecen, Főnix Aréna)
Svédország–Japán 35–28 (17–13)

Korábban
Magyarország–Nagy-Britannia 49–11
 

 

Legfrissebb hírek

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Luxemburg Svédországot, Haiti Azerbajdzsánt verte meg felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.22. 20:49

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Óriási csatában nyerték meg a svédek a női sífutók vb-váltóversenyét

Téli sportok
2025.03.07. 16:38

NHL Négy Nemzet Torna: tét nélküli mérkőzésen nyertek a svédek

Jégkorong
2025.02.18. 07:47

Hihetetlen szervezési hiba, több úszó is megsérült a versenyen

Úszás
2025.01.28. 09:48

Sima horvát győzelem, nagy csata lesz a továbbjutásért a férfi kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.22. 19:51

Chilével és Zöld-foki-szigetekkel teljes a kézilabda-vb középdöntős mezőnye

Kézilabda
2025.01.20. 19:34
Ezek is érdekelhetik