Férfi kézilabda NB I: svéd balátlövővel erősített a Szeged – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 10:26
William Bogojevic a Szeged új igazolása (Fotó: pickhandball.hu)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő OTP Bank-Pick Szeged csütörtökön hivatalos honlapján jelentette be, hogy egyéves szerződést kötött a svéd William Bogojeviccsel. A 194 centiméter magas balátövő a nyártól csatlakozik a szegediek keretéhez.

„Szeretném bejelenteni a következő idény újabb igazolását, a svéd William Bogojevicet, akivel egyéves szerződést kötöttünk. A balátlövőt jól ismeri Michael Apelgren vezetőedző, hiszen éveken keresztül játszott nála a Savehof együttesében. Remek fizikummal és komoly lövőerővel rendelkező játékossal sikerült megegyeznünk” – nyilatkozta Kiss Bence cégvezető a klub hivatalos honlapján.

William Bogojevic Svédországban, Savedalenben született 1997. július 7-én. Itt mutatkozott be a nemzetközi porondon, a 2019–2020-as Bajnokok Ligája-idényben 48 gólt szerzett. A következő idényben a dán Silkeborg együttesébe igazolt, ahol négy évet töltött el, szerepelt az Európa-ligában, ebben az idényben 51 gólt jegyzett.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy ennek a hatalmas klubnak a tagja lehetek a következő idényben és játékosként tovább fejlődhetek. Alig várom a kezdést, az első edzést, az első meccset. Bízom benne, hogy játékommal hozzá tudok járulni ahhoz, hogy sikeresek legyünk, nagy győzelmeket érjünk el. Tudom, hogy varázslatos a hangulat a Pick Arénában, így nagyon várom, hogy találkozhassak a szurkolókkal” – fogalmazott a svéd játékos.

 

 

Legfrissebb hírek

Könnyedén győzte le a NEKA-t a Veszprém

Kézilabda
7 órája

Férfi kézi MK: elkerülte egymást az elődöntőben a Szeged és a Veszprém

Kézilabda
2025.03.24. 17:52

A szegedi kézilabdázók ismét vendégül látták a Down Alapítványt

Kézilabda
2025.03.23. 20:15

A listavezető Veszprém 44 gólt dobva nyert a Győr ellen

Kézilabda
2025.03.22. 17:52

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

Férfi kézilabda NB I: Csurgón nyert a Veszprém, szoros tatabányai siker

Kézilabda
2025.03.09. 20:09

Egy góllal nyert Balatonfüreden a Ferencváros a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.03.08. 20:18

Férfi kézi NB I: otthon verte meg a PLER-t a Győr

Kézilabda
2025.03.07. 19:48
Ezek is érdekelhetik