Női kézilabda: két, kölcsönből visszatérő játékossal teljes az FTC kerete

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.06.05. 20:18
Papp Dorka visszatér az FTC-hez (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a kölcsönből visszatérő Bordás Rékával és Papp Dorkával lett teljes a 2024–2025-ös idény kerete.

 

Bordás Réka 2023 nyarán érkezett az FTC-hez, a magyar válogatott olimpiai felkészülési keretébe is bekerült beálló az elmúlt idény egy részét a Vácnál töltötte kölcsönben, a megállapodás lejártát követően visszatért a Népligetbe, a 2024–2025-ös évadban pedig Dragana Cvijiccsel és Béatrice Edwige-zsel osztozik a posztján.

A junior Európa-bajnok Papp Dorka Kovács Anett sérülése idején már tagja volt a felnőttcsapatnak, az elmúlt bő fél évet az MTK-nál volt kölcsönben, és közben kettős játékengedéllyel az FTC NB I/B-s együttesében is szerepelt.

Izgatottan várom már a felkészülés kezdetét, és hogy találkozzak a lányokkal. Szeretném újra érezni azt, amit a Bajnokok Ligája-meccseknél tapasztaltam, az pedig nagyon motiváló, hogy minden sorozatban komoly célokért küzdhetünk. Külön öröm, hogy Angie (Angela Malestein – a szerk.) lesz a poszttársam, hiszen korábban is sokat segített már, és szeretnék még többet eltanulni tőle” – idézi Papp Dorkát a fradi.hu.

A beszámoló szerint ezzel teljessé vált a 2024–2025-ös keret, amelyet 19 játékos alkot, a két szélsőposzt kivételével mindenhol három játékossal számolhat Allan Heine vezetőedző.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Norvég és dán klasszist igazolt az FTC női kézilabdacsapata – hivatalos

Kézilabda
2025.04.11. 10:26

Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

Kézilabda
2025.04.08. 15:48

Ha nem javul a felesége állapota, mégsem jön a Ferencvároshoz Jesper Jensen

Kézilabda
2025.04.07. 20:10

Elek Gábor visszatért a Népligetbe, az FTC felülmúlta az Esztergomot a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.02. 18:28

Elkészült a női kézilabda BL-negyeddöntő pontos menetrendje, mutatjuk, mikor játszik az ETO és az FTC

Kézilabda
2025.03.31. 22:06

Ezúttal elmaradt a meglepetés, az FTC kiütötte a Debrecent

Kézilabda
2025.03.29. 19:25

„A stresszel volt a legnagyobb harcom, amiben már kezdtem alulmaradni” – Elek Gábor arról, hogy miért távozott az FTC-től

Kézilabda
2025.03.25. 11:04

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01
Ezek is érdekelhetik