Strandkézilabda-vb: Argentínát legyőzve hetedik a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2024.06.23. 09:01
Fotó: Strandkézilabda – MKSZ hivatalos oldala
Az Európa-bajnoki címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott a hetedik helyen végzett a kínai Pingtan-szigeten zajló világbajnokságon.

 

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a vasárnapi helyosztón Gulyás István szövetségi edző csapata szétlövés után 2–1-re nyert Argentína ellen. Gyene Norbert 18, Kun Attila 12 ponttal járult hozzá a sikerhez.

A magyarok célja az elődöntőbe jutás volt, valamint a kvótaszerzés a jövő évi Világjátékokra, de egyiket sem érték el.

„Eddig az első félidőben játszottunk gyengén, ma az első félidőben koncentráltak voltunk, majd a második játékrészben kitaláltunk megint valamit, és teljesen más irányba mentünk. Majd jött a szétlövés, ahol ma nekünk volt egy kicsit szerencsénk, és talán jobban is összpontosítottunk a végén” – idézi Gulyás Istvánt a magyar szövetség honlapja. Hozzátette, csapata talán már maga mögött hagyta a keserűséget, amit az elődöntőről való lemaradás okozott.

„Ilyen a sport, egyszer fent, egyszer kicsit lentebb, de túl kell tenni magunkat ezen. Azt gondolom így, hogy győzelemmel zártuk a világbajnokságot, kicsit jobb szájízzel utazhatunk haza” – vélekedett a tréner.

A döntőben Horvátország megvédte címét, mivel szétlövésben 2:1-re nyert Dánia ellen.

STRANDKÉZILABDA, FÉRFIAK, VILÁGBAJNOKSÁG
A 7. HELYÉRT
Magyarország–Argentína 2:1 (22–16, 18–21, 8–6) – szétlövésben
KORÁBBAN
NEGYEDDÖNTŐ
Horvátország–Magyarország 2:1 (27–26, 16–21, 8–6) – szétlövésben
AZ 5–8. HELYÉRT
Brazília–Magyarország 2:1 (22–17, 22–23, 17–16) – szétlövésben

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik