Gulyás Péter női kézilabdacsapatnál lett vezetőedző

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.16. 16:03
Gulyás Péter aláírt (Fotó: Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - DKKA/Facebook)
A Veszprém férfi kézilabdacsapatának korábbi másodedzője, Gulyás Péter lett a DKKA NB I-es női csapatának vezetőedzője – derült ki a dunaújvárosi klub közleményéből.

 


A közlemény kitért a DKKA csapatát eddig irányító szakemberekre is. Paic Róbert és Virág Roland, akik az előző idény közben egy speciális helyzetben vették át az együttes irányítását, természetesen továbbra is maradnak a klub kötelékében, az utánpótlásban számítanak a munkájukra.

Gulyás Péter 1997-ben lett a veszprémi klub igazolt játékosa, 2000-től tizenhét éven át profiként küzdött a bakonyiak sikereiért. Most először tevékenykedhet vezetőedzőként élvonalbeli gárdánál. 2017-ben jelentette be a visszavonulását, elsőként klubja utánpótlásában dolgozott edzőként, majd 2021 óta Momir Ilics munkáját segítette másodedzőként a Telekom Veszprém NB I-es alakulatánál. Ezen idő alatt alatt két bajnoki címet, három Magyar Kupát, két SEHA-ligát nyert a csapattal. 2022-ben bejutottak a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, a legutóbbi idény végén járt le a megbízatása. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik