Női kézi NB I: egykori olimpiai ezüstérmes beálló lett az Alba Fehérvár vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2024.07.17. 16:08
null
Szuzana Lazovics (feketében) mellett az új nyári érkezőket is bemutatta a klub (Fotó: Alba Fehérvár KC/Facebook)
A montenegrói Szuzana Lazovics lett a női kézilabda NB I kilencedik helyén záró Alba Fehérvár KC vezetőedzője – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a székesfehérvári egyesület elnöke.

Balássi Imre elmondta, az új szakmai vezető nem ismeretlen számukra, hiszen az elmúlt két évben már dolgozott Székesfehérváron a kínai utánpótlás-válogatott edzőjeként.

Megjegyezte, a magyar női bajnokság tovább erősödik, ennek ellenére a következő szezonban is a saját nevelésű játékosokra támaszkodva szerepelnek. Céljuknak nevezte, hogy az ötödik-nyolcadik hely között, a stabil középmezőnyben végezzenek.

Sérülés miatt a pályafutását korán befejező, olimpiai ezüstérmes, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, Európa-bajnok beálló, Szuzana Lazovics hangsúlyozta: megtisztelő volt számára a klub felkérése, lépésről lépésre szeretnének a csapattal együtt fejlődni. Elsődleges feladatának tartja kézilabda-filozófiájának megtanítását a játékosokkal, a közöttük lévő kohézió erősítését, ami megfelelő motivációval párosulva jó eredményeket hozhat.

Dunaújvárosból érkezett az Alba Fehérvárba a lengyel jobbátlövő Malgorzata Trawczynska és a portugál balátlövő Débora Solange Moreno da Costa, valamint a Budaörsből a fehérvári nevelésű jobbszélső, Szabó-Májer Krisztina. Két kapust igazoltak a fehérváriak: Mosonmagyaróvárról Hadfi Grétát és Spanyolországból Maddi Aalla Rotactxe-t, aki 17-szeres spanyol válogatott és részt vett a 2022-es Európa-bajnokságon is.

Visszatért a klub utánpótlásában, majd Metzben, az ottani akadémián nevelkedett Balássi Lily jobbkezes átlövő, illetve felkerült az utánpótlásból két további átlövő, Flatsker Fanni és Czenki Petra.

A klub augusztus 1-3. között ismét megrendezi a Collagenius Kupát, amelyen részt vesz a szlovák Iuventa Michalovce, a cseh Házena Kynzvart és a Moyra-Budaörs. Augusztus közepén Kaproncán szerepelnek a fehérváriak egy nemzetközi tornán a házigazda Podravka és a román Dunarea Braila társaságában, míg augusztus 18-25. között a németországi Metzingenben edzőtáboroznak és megmérkőznek a helyi gárdával, illetve a szintén német Göppingennel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik