Női kézilabda: a megszűnés fenyegeti a kétszeres BL-győztes Buducsnoszt Podgoricát

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 10:09
A Buducsnoszt Podgorica jelenlegi otthona, a Bemax Aréna (Fotó: eurohandball.com)
A független montenegrói bajnokság megalakulása óta nem engedte ki kezéből az aranyérmet a Buducsnoszt Podgorica női kézilabdacsapata, amely emellett a hazai kupasorozatot is folyamatosan megnyerte, továbbá egy EHF-kupa-elsőséget, valamint három Kupagyőztesek Európa-kupája és két Bajnokok Ligája-serleget is begyűjtött az elmúlt években. Most azonban akkora a baj, hogy a klubot a megszűnés veszélye fenyegeti, és még nem tudni biztosan, lehet-e megoldást találni a problémákra.

A klubot érintő problémákról a vijesti.me nevű montenegrói portál írt egy terjedelmes háttéranyagot, amelyből egyebek mellett az is kiderült, hogy a klub mostanra a csőd szélére került, mert az önkormányzat addig ragaszkodott az 51 százalékos tulajdonrészhez, amíg a főszponzor, a Bemax vállalat kiszállt az egyesület szponzorálásából. A portál hosszasan idézte Maja Bulatovics ügyvezető igazgató, aki nem tagadta a problémákat, mi több, meglehetősen lesújtó jövőképet vázolt az egyesület lehetőségeit illetően: „A helyzet nagyon bonyolult. A klub a mai nappal be is zárhatja a kapuit, sajnos ez a sors vár ránk. Tíz nappal az új idény rajtjára készülő csapat összetartása előtt elveszítettük a főszponzorunkat, a Bemax ugyanis felbontotta a szerződést klubunkkal. A bejelentés mindenkit sokkolt.”

Az ügyvezető igazgató hozzátette azt is, hogy a főszponzor távozása miatt az elmúlt héten igyekeztek minimalizálni a klub költségeit és felmondani az élő szerződéseket. Szavai szerint a játékosokkal kedden közlik, hogy szabadon távozhatnak, ám arról, hogy ezek után ki marad, egyelőre nem tud érdemben nyilatkozni. A Bajnokok Ligája-szereplést illetően úgy fogalmazott, hogy ahhoz jelenleg nincsenek meg a szükséges pénzügyi feltételek, és még az sem biztos, hogy elindulhatnak a montenegrói bajnokságban.

Beszámoltak még arról is, hogy a korábbi klasszis játékosának, Milena Raicsevicsnek a klub köteles törleszteni az eddig ki nem fizetett bérét, beleértve a késedelmi kamatokat is. Ezt a játékos ügyvédje, Milos Vukcsevics jelentette be: „Őszintén remélem, hogy nem lesz szükség arra, hogy az Európai Kézilabda-szövetségnél kezdeményezzem az ítélet végrehajtását, amelyek az európai szövetség szabályai szerint egyébként rendelkezésünkre állnak” – fogalmazott

A cikkben kiemelték még, hogy Podgorica városa megpróbál megoldást találni a Buducsnoszt gondjaira. Erre a város alpolgármestere, Luka Rakcsevics is ígéretet tett: „A Buducsnoszt évek óta alapját jelenti a montenegrói válogatottnak, így nekünk kötelességünk megmenteni a klubot és biztosítani a hátteret” – fogalmazott. Ugyanakkor a helyzet nem ennyire egyszerű, merthogy a főváros egyszer már adott volna 500 ezer eurót a klub számára, azonban a város nem tulajdonosa a klubnak, így ezt jogilag nem tehette meg.

A Buducsnoszt egyébként a címvédő Győri Audi ETO KC csoportjába került a Bajnokok Ligájában, jelen állás szerint azonban úgy néz ki, egy másik csapatot kell felkérni helyette az indulásra. Ismert az is, hogy három klub felminősítési kérelmét korábban nem fogadta el az EHF, köztük az NB I-ben szereplő Debrecenét, valamint a Dortmundét és a Soláét sem. Ha a Podgorica nem indulhat a legrangosabb európai sorozatban, akár a Loki előtt is megnyílhat az út...

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik