Ételmérgezést kaphattak a Veszprém kézilabdásai, többen kihagyják a döntőt

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 14:02
Ligetvári Patrik is a betegek között (Fotó: Dömötör Csaba)
A veszprémi férfi kézilabdacsapat a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy több stábtagot és játékost is kórházba kellett szállítani, valószínűleg ételmérgezés miatt.

A veszprémi bejelentésben szerepel, hogy ketten már a So-Tech Cup felkészülési torna elődöntőjében rosszul lettek, majd a mérkőzés után többen is hányásra és hasmenésre panaszkodtak. A játékosokat és a stábtagokat kórházba szállították és infúzióra kötötték. A klub szerint az állapotuk stabil és jelenleg javuló félben van. 

A probléma pontos oka ugyan még nem derült ki, de az orvosok jelenleg ételmérgezésre gyanakodnak. 

„Egy csapat vagyunk, minden téren egymást támogatjuk. Aki – legyen az stábtag vagy játékos – nem tudja elvégezni a munkáját, a többiek a helyükbe lépve segítik a csapatot. Ez ilyen egyszerű, semmi kifogás, többet kell dolgoznunk ma” – fogalmazott a Veszprém vezetőedzője, Xavi Pascual a Kiel elleni döntő előtt. 

A cikk végi köszöntésekből még az is kiderül, hogy öt játékos, Mike Jensen, Mikita Vajlupau, Végh Bálint, Gasper Marguc és Ligetvári Patrik betegedett le, ami azért is probléma mert a veszprémieknek emiatt nem maradt aktív jobbszélsője a Kiel elleni összecsapásra. 

KÉZILABDA
FÉRFIAK
SO-TECH CUP, HALLE
12.30: a 3. helyért, Füchse Berlin (német)–Nantes (francia) (Tv: Sport2)
15.30: döntő, Veszprém–Kiel (Tv: Sport2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik