Férfi kézilabda: visszahódítaná a bajnoki címet és a Magyar Kupát a Szeged

Vágólapra másolva!
2024.08.01. 15:29
Remek hangulatú csapatreggelivel hangoltak az új idényre a szegedi játékosok (Fotó: pickhandball.hu)
Az új idényben visszahódítaná a bajnoki címet és a Magyar Kupát az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, amely minél előbb szeretne bejutni a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe - közölte Kiss Bence cégvezető csütörtökön az együttes idénynyitó sajtótájékoztatóján.

A sportvezető hangsúlyozta, olyan játékoskeretet alakítottak ki, amely esélyes lehet a BL négyes döntőbe jutásra a következő években. Kiss Bence bízik benne, hogy ezt a régi álmot sikerül minél hamarabb valóra váltani. A hazai porondon nem lehet más a cél, mint visszahódítani a Veszprém csapatától a bajnoki címet és a Magyar Kupát – szögezte le.

A szakember úgy fogalmazott, rendhagyó az idénykezdet, hiszen a csapat több mint fele még nem tudott csatlakozni, az új vezetőedző, Michael Apelgren pedig a svéd válogatott másodedzőjeként vesz részt az olimpián. Nyolc játékos, Mikler Roland, Bánhidi Bence, Bodó Richárd, Borut Mackovsek, Imanol Garciandía, Mario Sostaric, Marin Jelinic és Tobias Thulin is Párizsban tartózkodik.

A többiek hétfőn kezdték el a felkészülést, eddig az egészségügyi vizsgálatok, fizikai felmérések zajlottak le, az első labdás edzés ma tartják – tudatta a cégvezető.

Az olimpikonok néhány napos pihenőt kapnak, az első közös edzést augusztus 16-án tartják majd. Az együttes augusztus 24-én és 25-én a németországi Kasselben vesz részt egy felkészülési tornán. Előbb az MT Melsungennel játszanak, majd másnap – reményeik szerint – a német bajnok SC Magdeburg és a lengyel Kielce összecsapásának győztesével találkoznak - közölte Kiss Bence.

 

Az edzői stáb és a keret is megújult

A magyar bajnokság a kiírás szerint szeptember 8-án indul, de az edzői stáb kérésére valószínűleg hazai pályán már hamarabb elkezdik a mérkőzéseket. A 22. BL-idényét megkezdő együttes első mérkőzésén szeptember 12-én a Magdeburgot fogadja a Pick Arénában. Egy héttel később Barcelonában lép pályára, rá egy hétre pedig a francia HBC Nantes érkezik Szegedre – mondta a szakember.

Az új idényre az edzői stáb és a keret is megújult. Michael Apelgrenre Norvégiában és Svédországban elvégzett munkája alapján esett a választás. Munkáját a 2014-től 2021-ig Szegeden balszélsőként játszó Jonas Källman segíti, mellette a tavalyi vezetőedző, Kárpáti Krisztián is a felnőtt stáb tagja maradt – közölte Kiss.

A hat új igazolás mellett a saját nevelésű fiatal játékosok is szerepet kapnak az idényben. Közülük a tavaly már a BL-ben is gólt szerző Szilágyi Benjámin mellett Nagy Martint és Rea Barnabást emelte ki a szakember.

Hangsúlyozta, az új idényben fontos cél a nézőszám növelése. A szurkolók augusztus 12-től újíthatják meg bérleteiket, 21-től pedig új bérletek is vásárolhatók.

Jonas Källman elárulta, teljesen más érzés edzőként a csapat részének lenni, mint játékosként, de így is jól érzi magát. A svéd balszélső szavai szerint ideérkezésének első évétől egészen mostanáig a klub mind a létesítményeket nézve, mind játékosállományát tekintve folyamatosan fejlődött. Így nem lehet más a cél, mint a győzelem.

„Ez a Pick Szeged! Helytelen lenne a Bajnokok Ligájában csupán a csoportkörből való továbbjutást célul kitűzni. Azért vagyunk itt, hogy mindent megtegyünk, igyekszünk minél magasabbra célozni” – mondta.

Jonas Källman szerint az idei a legnehezebb év, amikor az új edzőknek, sok új játékosnak kell megtalálnia a közös hangot, miközben több világversenyt is rendeznek. Az olimpiai ezüstérmes sportoló félig viccesen megjegyezte, bízik benne, hogy Svédország minél előbb kiesik Párizsban, így Michael Apelgren hamar csatlakozhat klubcsapatához.

A szegedi együttes egyik új igazolása, az izlandi válogatott irányító Janus Smárason szerencsésnek tartja, hogy egykori csapata, a Magdeburg ellen kezdik az idényt a BL-ben. A német bajnok bizonyította, hogy tényleg jó csapat, a mérkőzés jó felmérője lesz annak, sikerült-e elvégezni a tervezet munkát. Számára extra motivációt jelent ez, hiszen – mint mondta – az ember nem szeret veszíteni, főként nem egykori csapattársai, a barátai ellen.

A klub saját nevelésű játékosa, a jobbszélső Szilágyi Benjámin kisgyerekként a pálya mellől látta játszani Jonas Källmant, néhány éve együtt edzhettek, most pedig a másodedzője lett. Bízik benne, sokat tanulhat tőle.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik