Valerija Maszlova: A nagy célok miatt jöttem a Fradihoz

Jakus BarnabásJakus Barnabás
Vágólapra másolva!
2024.08.27. 07:39
Valerija Maszlova eredményesen teljesített a debreceni felkészülési tornán (Fotó: fradi.hu)
Az előző idényben bajnok és kupagyőztes FTC-Rail Cargo Hungaria egyik nyári csúcsigazolása az orosz Valerija Maszlova. A Bresttől érkező átlövő a Nemzeti Sportnak elmondta, mi szólt a magyar együttes mellett, miért volt nehéz eljönni Franciaországból, és mit jelent neki, hogy van egy honfitársa a csapatnál.

Négy világszintű női kézilabdázó nyári csatlakozását jelentette be még 2023. december 31-én Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke: két-két francia és orosz kézilabdázóval erősített a fővárosi zöld-fehér csapat, köztük a Brest-Bretagne együttesétől érkező balkezes átlövővel, Valerija Maszlovával. A 23 éves, Rosztov-na-Donuban született sportoló a 2017–2018-as idényben debütált a felnőttek között, a Rosztov-Donnal három bajnoki címet nyert, 2019-ben pedig a Bajnokok Ligája döntőjébe jutottak, amelyben egy góllal kikaptak a győriektől. Maszlova később megfordult Montenegróban és Franciaországban is, a Metz és legutóbb a Brest színeiben is egy-egy évadot töltött el, majd 2024 nyarán Budapest felé vette az irányt. „Nehéz döntés volt elhagyni a brestieket, mert sikeres időszakot tudhattam magam mögött, szoros baráti kapcsolat köt több csapattársamhoz, megszerettem a szurkolókat és az arénát. De ha jelentős egyéni céljaid vannak, akkor lépni kell” – emlékezett vissza a Nemzeti Sportnak az FTC-Rail Cargo Hungaria új igazolása, akinek azért esett a választása a magyar bajnoki címvédőre, mert a saját ambíciója és a klub célkitűzései egybevágnak.

NÉVJEGY: VALERIJA MASZLOVA
Születési idő, hely: 2001. január 23., Rosztov-na-Donu
Állampolgársága: orosz
Posztja: jobbátlövő
Klubjai: Rosztov-Don (orosz, 2017–2020), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói, 2020–2022), CSZKA Moszkva (orosz, 2022), Metz Handball (francia, 2022–2023), Brest Bretagne (francia, 2023–2024), Ferencváros (2024–)
Kiemelkedő eredményei: BL-döntős (2019), 3x orosz bajnok (2018–2020), francia bajnok (2023), 2x Orosz Kupa-győztes (2018, 2019), ifjúsági világbajnok (2018)

A tavasz során a ferencvárosiak találkoztak Maszlova akkori csapatával a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Hazai pályán ugyan kétgólos vereséget szenvedtek Allan Heine tanítványai, de a bresti visszavágón öt góllal múlták felül a francia sztárcsapatot, így a budapestiek jutottak a legjobb nyolc közé. „Nekem személyesen sem volt könnyű, mert egymás után másodszor estem ki az aktuális csapatommal a Fradi ellen, de ilyen a sport, néha nyersz, olykor veszítesz, ezt el kell fogadni” – tette hozzá az orosz kézilabdázó, aki a két meccsen összesen 16 alkalommal vette be leendő együttese kapuját. Angela Malestein, az FTC holland jobbszélsője meg is jegyezte az odavágón elszenvedett vereség után, hogy reméli, Maszlova a következő évadban is ilyen kimagasló teljesítményt nyújt, csak már zöld-fehér mezben.

Az orosz játékos eddig három tesztmérkőzésen szerepelt, augusztus elején, még az olimpia ideje alatt szűk kerettel győzték le a debrecenieket. „Tetszett az a meccs, a fiataljaink szempontjából pedig hasznos volt, hogy velünk játszhattak. Annak külön örültem, hogy szurkolók is szép számmal kijöttek, így belekóstolhattam kicsit, milyen hangulat vár majd ránk” – foglalta össze élményeit a jobbátlövő, aki az elmúlt hétvégi debreceni felkészülési tornán a Buducsnoszt Podgorica ellen elvesztett elődöntőben egyszer, a házigazda DVSC Schaefflerrel szembeni győztes bronzmérkőzésen ötször volt eredményes.

Orosz klubtársához, Darja Dmitrijevához hasonlóan Maszlovának is tetszik a magyar főváros, kiemelte, ha bármire szüksége van, az könnyen elérhető, Brestben ez nem mindig volt így, ami kissé bonyolította a mindennapok szervezését. Az pedig, hogy a csapatnál honfitársa is van, külön öröm: „Nem együtt nőttünk fel, eltérő a korosztályunk, de ismerjük egymást hosszú ideje. Ami viszont még fontosabb, hogy a gondolkodásmódunk hasonló. Számít, hogy az anyanyelvünkön beszélhetünk, viccelődhetünk, ez segít levezetni az esetleges feszültséget.”

Az FTC szeptember 4-én a Budaörs ellen kezdi az NB I-es küzdelmet az Elek Gyula Arénában, három nappal később következik az első BL-meccs, Érden a dán Nyköbing Falster lesz Maszlováék ellenfele.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik