Az első félidőt még bírta a Békéscsaba, aztán beindult az ETO, amely könnyedén nyert

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.09.10. 19:48
Rédecsi Polett (37) egy góllal járult hozzá a győri győzelemhez (Fotó: gyorietokc.hu)
A női kézilabda NB I 2. fordulójában a Győri Audi ETO KC az eredményt nézve simának mondható, 11 gólos győzelmet aratott a Békéscsabai Előre ellen, ám a szünetben még 17–17 állt az eredményjelzőn.

 

Az egy héttel ezelőtti, Mosonmagyaróvár elleni győztes bajnoki nyitány után a Békéscsabát fogadva folytatta NB I-es szereplését a Győr, amelyben Per Johansson vezetőedző a hétvégi BL-meccs után több alapemberét pihentette, s helyettük fiataloknak adott bizonyítási lehetőséget. A viharsarkiak elleni kezdésben nem sok örömét lelhette a győri publikum: hamar kétgólos előnyre tettek szert a vendégek. Ugyan a tizedik percre már átvették a vezetést a hazaiak, és a félidő közepére már hárommal is elhúztak (12–9), ám az első felvonás második felében aztán visszavettek a csapatok az addigi nagy rohanásból – vagy csak több lett a hiba a játékban –, mindenesetre a lassabb kézilabda olyannyira feküdt a Békéscsabának, hogy Klara Schlegel hatodik góljával fél perccel a félidő vége előtt egyenlített. Ahhoz, hogy 17–17-tel menjenek az öltözőbe a felek, kellett a végén a vendégek kapusának, Jessica Ferreirának kilencedik védése is – volt nagy öröm a vendégek kispadján és szórványos füttyszó a lelátón.

A második félidő elején aztán gyorsan eldőlt, hogy nem a Békéscsaba – és nem kedden – töri meg a győriek hazai veretlenségi szériáját: legutóbb a Dunaferr nyert NB I-es bajnokin az alapszakaszban az ETO vendégeként. Közel 20 éve, 2004. szeptember 26-án 31–25-re győzött az újvárosi gárda, s azóta nem talált Győrben legyőzőre az ETO. Ezúttal sem: alig négy perc alatt 5–0-s rohammal minden lényegi kérdést eldöntöttek a zöld-fehérek, s mivel a túloldalon nem jöttek a gólok, nem forgott veszélyben a hazai győzelem. Tíz perccel a vége előtt megvolt a közte tíz, s az odáig vezető úton a győriek svéd beállója, Linn Blohm megszerezte 400. gólját győri mezben, míg az NB I-es debütáláson áteső 18 éves Keceli-Mészáros Renáta percekkel a vége előtt pályafutása első élvonalbeli gólját jegyezte.

Blohm végül hat gólig jutott, Kristine Breistöllel együtt a 37–26-ra győző ETO legeredményesebbje lett.

KÉZILABDA
NŐI NB I
GYŐRI AUDI ETO KC–TAPPE-BÉKÉSCSABAI ENKSE 37–26 (17–17)
Győr, 1492 néző. V: Hársfalvi Zs., Mórocz
GYŐR: Győri A. – Varga D. 3, Rju Un Hi 2, BLOHM 6, BREISTÖL 6, K. Jörgensen 4, Rédecsi 1. Csere: Sako (kapus), HOUSHEER 4 (1), Dulfer 1, Brattset Dale 2, GYŐRI-LUKÁCS 5, Van Wetering 2, Keceli-Mészáros 1, Szár. Edző: Per Johansson
BÉKÉSCSABA: J. Ferreira – Horváth G. 1, Schlegel 6, Román 2, Bencsik-Giricz 3, M. Lopes 4 (1), Szondi 1. Csere: Lovas (kapus), SABLIC 4, Bencsik B., KUKELY K. 3, Aranyi, Borbély M. 1, Takács E. 1. Edző: Rác Sándor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–4. 10. p.: 7–6. 16. p.: 12–9. 21. p.: 14–11. 25. p.: 15–15. 45. p.: 27–18. 53. p.: 34–22. Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 1/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Per Johansson: – Sokat kivett belőlünk a múlt hétvégi BL-meccs, de ez nem lehet kifogás. A széleken több lehetőséget kaptak a fiatalok, akik összességében jól is teljesítettek. A Békéscsaba modern kézilabdát játszik, nagy problémát okozott nekünk az első félidőben, amikor nem tudtuk felvenni a ritmust.
Rác Sándor: – Az első félidőben szép játékot mutattunk, és megérdemelten álltunk döntetlenre. A szünet után jobban teljesített a Győr, a mi kezdősorunk viszont nem tudta megoldani a helyzeteket, így variáltunk a felálláson.

1. Győr2269–47+22 
2. FTC1138–18+20 
3. Debrecen1139–24+15 
4. Esztergom1127–19+8 
5. Fehérvár1132–26+6 
6. MTK1131–26+5 
7. Szombathely1139–36+3 
8. Dunaújváros1126–31–5 
9. Vác1126–32–6 
10. Kisvárda1119–27–8 
11. Mosonmagyaróvár1121–32–11 
12. Békéscsaba2262–76–14 
13. Vasas1124–39–15 
14. Budaörs1118–38–20 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik