Skandináv hidegvér Szegeden – új útra lépett a csapat

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.06. 09:29
A norvég jobbátlövőt, Magnus Rödöt és a Szeged többi nyári szerzeményét is tárt karokkal fogadták a rajongók (Fotó: Szeged Handball)
A 2024–2025-ös idény előtt új útra lépett az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, amely a svéd edzői stáb mellett több északi játékossal erősített a nyáron.

 

A magabiztos kisugárzású, mégis szerény játékosok általában olyan érzést keltenek az emberben, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a legmagasabb szinten végzik a munkájukat. Ez a fajta – az északi emberekre jellemző – nyugalom lehet az, ami a Szegedet nagyon magasra emelheti az új érában.

Az ötszörös magyar bajnok, hétszeres Magyar Kupa-győztes klubnál a 2000-es évek balkáni és a 2010-es évek spanyolos arculata után egy harmadik utat is kipróbálnak. Az egyaránt svéd vezetőedző Michael Apelgren és a Tisza partjára segédedzőként visszatérő Jonas Källman már első idényében négy északi kézilabdázóval számolhat (a svéd Tobias Thulin és William Bogojevic, az izlandi Janus Smárason, valamint a norvég Magnus Röd), jövő nyáron pedig érkezik a svéd irányítóklasszis Jim Gottfridsson is.

„Azután, hogy tavaly Flensburgból hazamentem a Kolstadhoz, ám nem úgy alakultak a klub dolgai, ahogyan azt felvázolták; kijelenthetjük, különös az út, ahogyan Szegedre kerültem” – mondta Magnus Röd, a Szeged jobbátlövője a Nemzeti Sportnak.

A 27 éves kézilabdázó dolgát az elmúlt években sérülések nehezítették, de új állomáshelyén százszázalékos állapotban vághat bele élete egyik legnagyobb kalandjába. Nehéz volt neki az előző időszak, a párizsi olimpiát is kénytelen volt kihagyni. A norvég orvosi csapat szakértelme nélkül nem épült volna fel ilyen hamar a lábsérüléséből.

„Nagyon tetszett, amit Michael Apel­gren felvázolt arról, mi lesz a szerepköröm, ha Szegedre igazolok. Egy olyan csapat képét festette fel, amely rövid időn belül képes lesz trófeákért harcolni. Amikor még a Flensburggal vagy a Kolstaddal jöttem Szegedre, mindig félelmetes hangulatban léptünk pályára. Örülök, hogy végre a »jó oldalon« lehetek” – beszélt a Pick Arénában a legnagyobb meccseken uralkodó őrült hangulatról.

Röd a kézilabdázást egyre inkább domináló skandináv stílusról elárulta, azért tudnak a dánok és a svédek mellett a norvégok is sikereket elérni, mert már kiskoruk óta úgy nevelkednek, hogy rohanni kell. Az edzéseken is a sebességre alapoznak, de ahhoz, hogy ezt a meccseken hatvan percen át kevés hibával, sikeresen kivitelezzék, a megfelelő fizikai felkészítés is legalább annyira fontos.

Hozzá hasonlóan a svédek Európa-bajnok kapusa, Tobias Thulin is az északi edzéskultúrában látja a siker titkát. Már nagyon fiatalon keményen kell tréningezniük, ez az, amivel megalapozzák a testi erejüket, és amivel végig bírják szuflával a nagy világ­eseményeket. A nemzeti csapatban már 2022 óta együtt dolgozik Apel­grennel, aki másodedzőként segíti hazája válogatottját.

A 29 éves kapus a Bajnokok Ligája előző idényében a legtöbb védést mutatta be: a dán GOG mezében 16 meccsen 176-szor hárított, ami 31 százalékos hatékonyság. A párizsi olimpián a harmadik legjobb védési mutatóval zárt (34 százalék).

„A Szeged a nagy európai klubok egyike, hosszú ideje a Bajnokok Ligájában indul. Nagyon érdekesnek találtam, amikor felvázolták, hogy új projektbe vágnak. Nem könnyű ennyi új embert egyszerre beépíteni a csapatba, de a rövid felkészülés ellenére jó úton járunk. A belső védőink mind két méter felettiek, akik ha megtalálják az összhangot egymással és velünk, kapusokkal, nagyon nehéz dolga lesz az ellenfeleinknek” – válaszolta Thulin arra a kérdésre, mi lehet csapata legnagyobb erőssége.

Már az első BL-mérkőzésén nehéz dolga lesz a Szegednek, jövő csütörtökön a német bajnok Magdeburg érkezik a Pick Arénába. Ráhangolódásképp három magyar bajnoki van a csapat naptárában, az Eger (41–23) és a Gyöngyös (35–27) ellenin már túl van, a Tatabányával pedig szombat este, szintén hazai pályán mérkőzik meg.

– Milyenek az első benyomásai a csapatról és a városról?
Eddig minden rendben, az elmúlt hetekben nagyon sok új emberrel ismerkedtem meg, és már várom, hogy megkezdjük a BL-idényt. Túl vagyunk az első bajnokikon, jó érzés volt a saját szurkolóink előtt pályára lépni. A város nagyon szép, nagyon jó lesz itt élni, nem túl nagy, nem túl kicsi. Igaz, kicsit meleg van ezekben a napokban.

Izlandiként mennyire könnyű alkalmazkodni ehhez a hőséghez?
Nem nehéz. Ilyen időben egy-egy kemény edzés után nem lehet mást csinálni, mint beszállni az autóba, hazamenni a klímás lakásba, és lefeküdni a kanapéra.

 

– Első számú irányító lesz?
Erre ilyen korán nehéz egyértelmű választ adni, még meg kell találni, hogy melyik a legerősebb felállásunk. Lazar Kukics szintén képes magas színvonalon irányítani a csapatot, de sok jó képességű kézilabdázónk van, akik közül mindenkinek lehet egy-egy jó időszaka.

– A Szeged első BL-ellenfelénél, a Magdeburgnál töltötte az előző évadot. Mi teszi a németeket a világ egyik legjobb csapatává?
Szinte csak világklasszisok vannak a keretben, akik közül a mag már hosszú évek óta együtt játszik. Nagyon jó az a rendszer, amit Bennet Wie­gert kitalált, mindenki pontosan tudja, mi a szerepe. Ha a legjobb öt-hat csapatot figyeljük, ez az, ami magasra emeli őket. Az idő a Szegednek dolgozik, minden meccsel és edzéssel egyre jobbak leszünk mi is.

Az idő a Szegednek dolgozik – MINIINTERJÚ JANUS SMÁRASONNAL, A SZEGED IRÁNYÍTÓJÁVAL  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik