Vita támadt a PLER és a NEKA között Sztraka Dániel játékjoga miatt

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.09.07. 15:20
Bizonytalan, hogy Sztraka Dániel mikor játszik legközelebb (Fotó: Facebook/PLER-Budapest)
Érdekes jogi vita támadt a PLER és a NEKA között Sztraka Dániel miatt.

 

A Tatabánya még júniusban jelentette be, hogy szerződtette Sztraka Dánielt a balatonboglári NEKA-tól. A tatabányaiak terve az volt, hogy az első évre kölcsönadják a pestszentlőrinci PLER-nek. Azonban a NEKA szerint a kölcsönadás nincs rendben. A PLER és a NEKA pénteken közleményt jelentetett meg az üggyel kapcsolatban, amiket most változtatás nélkül közlünk.

A PLER közleménye:

„Sztraka Dániel nem léphet pályára a mai, PLER-Budapest – Balatonfüred bajnoki mérkőzésen.
A 20 éves, PLER-nevelésű játékost leigazolta a Nemzeti Kézilabda Akadémiától (NEKA) a MOL Tatabánya, ahol az átigazolási időszak végén derült ki, hogy kevesebbet játszana a szezonban, így inkább kölcsönadták őt nevelőegyesületéhez. Amikor ez a NEKA tudomására jutott, akkor jogosulatlan átigazolásra hivatkozva a balatonbogláriak visszaléptek, és közölték: nem engedik el a játékost. A két klub egyelőre nem tudott megegyezni, így a felkészülést a PLER-ben végig csináló Sztraka Dániel nem léphet pályára a Balatonfüred ellen.
Reméljük, minél hamarabb rendeződik a kialakult helyzet, és a junior világbajnokságon is kiválóan szerepelt, a NEKA-ban két év alatt több mint 200 gól szerző fiatal tehetségnek nem kell hónapokig a lelátón ülnie egy jogi vita miatt.”

A NEKA közleménye:

„A PLER-Budapest sportszervezete közleményt jelentetett meg Sztraka Dániel átigazolásának állásáról. A NEKA – bár nem tervezte az ügybe a nyilvánosság bevonását – a valós tényállást a következők szerint rögzíti.
Sztraka Dánielt a NEKA 2022-ben igazolta át a PLER-Budapesttől, és a tehetséges fiatal játékos a NEKA-ban vált NB I-es kézilabdázóvá és a világbajnokságon ezüstérmet szerzett férfi junior válogatott meghatározó tagjává.

A sportolót 2025. június 30-ig szóló sportszerződés köti a NEKA-hoz, azzal a felmondási opcióval, hogy a szerződésben konkrétan meghatározott sportszervezetekhez történő átigazolás esetén a NEKA kész a játékos felmondását elfogadni.

Sztraka Dániel szóban tájékoztatta 2024. tavaszán a NEKA vezetőségét, hogy Tatabányára kíván átigazolni, de felmondást nem nyújtott be. Ennek ellenére a NEKA készen állt Danit a MOL Tatabányához elengedni, mert a MOL Tatabánya a szerződésben felsorolt sportszervezetek közé tartozik.

A MOL Tatabánya azon tájékoztatását követően, mely szerint a 2024-25-ös szezonban Sztraka Dánielre nem számít, azonnal jeleztük az aggályainkat a sportoló menedzserének és a MOL Tatabányának. Sztraka Dániel tehát érvényes és hatályos szerződéssel rendelkezik a NEKA-val, azt a felek korábbi szerződéses akarata alapján akkor lennénk készek közös megegyezéssel megszüntetni, ha a sportoló valóban abban a sportszervezetben folytatná a pályafutását, amelyet a szerződésben konkrétan közösen meghatároztunk.

A NEKA ugyanakkor nyitott arra, hogy a helyzet valamilyen módon rendeződjön, hiszen a tehetséges játékosnak a pályán van a helye, hogy ott kamatoztatni tudja kivételes tehetségét.”

 

Legfrissebb hírek

Könnyedén győzte le a NEKA-t a Veszprém

Kézilabda
2025.03.25. 20:02

Férfi kézi MK: elkerülte egymást az elődöntőben a Szeged és a Veszprém

Kézilabda
2025.03.24. 17:52

Férfi kézi NB I: a Tatabánya otthon hozta a kötelezőt a Dabas ellen

Kézilabda
2025.03.23. 20:11

Kézilabda: lendületbe jött a NEKA a férfi NB I-ben

Utánpótlássport
2025.03.23. 19:01

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

A rajtnál beragadt, de fordított a Kazincbarcika a három tizenegyest hozó mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:00

Klausz László: Bent maradunk az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 16:25

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57
Ezek is érdekelhetik