A Szeged edzője szerint bárhogy végződhetett volna a Veszprém elleni meccs

Vágólapra másolva!
2024.11.16. 21:34
Michael Apelgren az atmoszféra is segítette a csapatot a győzelemben (Fotó: OTP Bank-Pick Szeged)
Michael Apelgren, a győztes OTP Bank-Pick Szeged vezetőedzője szerint bárhogy végződhetett volna a címvédő Veszprém HC elleni rangadó a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.

„Nagyon boldogok vagyunk a győzelem miatt. Szoros volt és bárhogy végződhetett volna, azonban ez az atmoszféra plusz energiákat adott nekünk. Nagyszerű érzés ilyen hangulatban játszani” – utalt a telt házas Pick Arénára a 28–24-es hazai sikerrel zárult találkozó utáni sajtótájékoztatón az idén nyáron kinevezett svéd szakvezető. 

Hozzátette, apró dolgok döntöttek csapata javára, a Veszprém talán több technikai hibát követett el, a szegediek pedig nem engedtek túl sok gyors ellentámadást a vendégeknek. 

„Erős együttes vagyunk és minden meccsen megvan az esélyünk a győzelemre. Ez viszont még csak az első felvonása volt ennek a párharcnak” – hangsúlyozta Apelgren. 

A két csapat a bajnokságban legközelebb április 18-án találkozik egymással. 

Xavier Pascual, a Veszprém ugyancsak nyáron érkezett vezetőedzője elismerte, nagyszerű volt a hangulat a csarnokban és megérdemelten nyertek a házigazdák. 

„Harcoltunk és benne voltunk a meccsben, de sok hibát követtünk el, többet, mint ellenfelünk. Ettől függetlenül büszke vagyok a csapatomra, a hozzáállással nem volt gond” – vélekedett. 

A spanyol mester szerint sok technikai hibájuk volt – olyanok, amiket ellenfelük kényszerített ki –, de a látottak alapján négy gól nem volt a két csapat között. 

A Szeged hosszú rossz sorozatot tört meg, hiszen a két együttes előző kilenc egymás elleni meccsét a bakonyiak nyerték, ráadásul a legutóbbi hat alkalommal a csongrádiak egyetlen egyszer sem vezettek. A Szeged korábban kikapott Csurgón, de mostani sikerével ismét nyílttá tette az alapszakasz-győzelemért zajló versenyfutást.

 

Legfrissebb hírek

Michael Apelgren: Szerettünk volna az idegesítő „kistestvér” lenni, aki borsot tör az idősebb orra alá

Kézilabda
2025.04.13. 22:44

A Veszprém csak futott az eredmény után, a Szegedé a Magyar Kupa

Kézilabda
2025.04.13. 21:15

A Tatabányáé lett a bronzérem a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2025.04.13. 18:29

A felszabadultan játszó gyöngyösiek megnehezítették a Szeged dolgát a kupaelődöntőben

Kézilabda
2025.04.12. 20:17

A Veszprémnek és a Szegednek is jókor jön a négyes döntő

Kézilabda
2025.04.12. 12:46

Ivan Rakitic jelentette be honfitársa szegedi szerződéshosszabbítását

Kézilabda
2025.04.11. 11:30

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38

Csurgóról szerződtet fiatal válogatott kézilabdázót az FTC

Kézilabda
2025.04.10. 16:09
Ezek is érdekelhetik