Ilic Zoran távozik a Hamburg kézilabdacsapatától

Vágólapra másolva!
2024.11.04. 19:02
Fotó: Imago Images
A magyar válogatott Ilic Zoran az idény végén távozik a német élvonalban szereplő HSV Hamburg férfi kézilabdacsapatától.

„Nagyon sok pletyka megy most körülöttem, hogy hol fogom folytatni a karrieremet. Az igaz, hogy nem maradok Hamburgban, és amikor hivatalos lesz, hogy hova megyek, akkor a két klub be fogja jelenteni a sajtónak. Egyelőre ennyit tudok mondani” – nyilatkozta hétfőn az M1 aktuális csatornán az olimpikon jobbátlövő.

Nagy László, a bajnoki címvédő Veszprém HC sportigazgatója július elején elmondta, hogy már idén nyáron vissza akarták hozni Ilicet, és annak ellenére sem mondtak le a megszerzéséről, hogy a hamburgi klubja tárgyalni sem volt hajlandó az eladásáról. Külföldi szakportálok értesülése szerint a francia Montpellier HB is szeretné a soraiban tudni a zentai születésű sportolót, a Handball Base pedig pénteken tényként közölte, hogy jövő nyártól Fazekas Gergő és Szita Zoltán csapatában, a lengyel bajnok Orlen Wisla Plockban folytatja pályafutását.

Ilic csak vasárnap játszotta első tétmérkőzését a mostani idényben – egy gólt szerzett a VfL Gummersbach otthonában 33–29-re elveszített bajnokin –, mert előbb kisebb térdsérülés hátráltatta, majd nem volt megfelelő a vérképe.

„Nagyon jó érzés volt visszatérni a pályára és gólt szerezni. Hétfőn kezdtem újra az edzéseket, amikor teljesen rendbe jött a vérképem. Sajnos kikaptunk, de szerintem nagyon jó meccset játszottunk” – vélekedett.

Hozzátette, az egészségi problémái miatt nem szerepel a szerdai és a vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő válogatottban, de reményei szerint decemberben és januárban ismét találkozik a társakkal.

 

Legfrissebb hírek

Aron Pálmarsson: Nem méltó ez a sok hiba a Veszprémhez

Kézilabda
7 órája

Európai ifjúsági kézilabdaliga: Veszprém–Szeged a továbbjutásért

Kézilabda
20 órája

Tobias Thulin: Ha így folytatjuk, fényes jövő vár ránk

Kézilabda
Tegnap, 8:11

A padlóról a felső polcra – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.04.14. 23:06

Imre Bence: Megérdemeltük a kupagyőzelmet

Kézilabda
2025.04.14. 20:02

A Veszprém csak futott az eredmény után, a Szegedé a Magyar Kupa

Kézilabda
2025.04.13. 21:15

Imre Bence–Sipos Adrián csúcstalálkozó lesz a Német Kupa döntőjében – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.04.12. 21:29

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38
Ezek is érdekelhetik