TALÁN SENKI SEM VÁRTA, hogy ilyen jól fog teljesíteni a magyar férfi kézilabda-bajnokságban a Balatonfüred csapata, na, nem azért, mintha az elmúlt éveken ne szerepelt volna jól, de a nyáron edzőt cserélt, György László után a klubhoz ezer szállal kötődő Kis Ákos ült a kispadra, aki előbb játékosként, majd utánpótlásedzőként és az akadémia szakmai igazgatójaként dolgozott. A felnőttcsapat kerete is kicserélődött, olyan meghatározó játékosok távoztak, mint Bősz Dániel, Dénes János, Kemény László és Szűcs Bence, ehhez képest a gárda volt a magyar élvonal egyik legkiegyensúlyozottabb együttese az idény első részében, és a tabella hatodik helyéről várja a tavaszt.
„Az első feladatunk a távozók megfelelő pótlása volt, de a munkámnak van pedagógiai oldala is, hogy a csapatépítésnél a játékosok érezzék a szakmai stáb bizalmát, ami segít a közös cél elérésében – mondta Kis Ákos a Nemzeti Sportnak. – Az eredményesség mutatja, hogy jól haladunk, vannak a meccsen belüli kisebb hullámzások, de az idény során stabil volt a játékunk, egyedül az ETO elleni utolsó bajnoki miatt vagyok kicsit csalódott, nem jött össze semmi, amit terveztünk. De a többi csapat ellen olyan eredményt értünk el, ami alapján tavasszal mindenkivel szemben esélyünk lesz."
A legérzékenyebb terület a belső hármas védők megfelelő pótlása volt, a többi poszton volt egy-egy meghatározó játékos a keretben. Sikerült leigazolni az orosz beállót, Gyenisz Vasziljevet, aki azonban a hetedik fordulóban sérülést szenvedett, és csak nyáron lesz teljes értékű. A helyére érkezett a fiatal és tehetséges Fekete Gellért, akinek még meg kell szereznie a kellő fizikumot és rutint. Az újak közül Melnyicsuk Viktor is most tért vissza nehezen gyógyuló sérüléséből, és a klub igyekszik támaszkodni saját utánpótlás-nevelésére is.
„A csapategység meghozta az eredményt. A stábbal, Papp Bálint másodedzővel és Szathmári János kapusedzővel megbeszélünk mindent, egyszerű játékra törekszünk, nem akarunk semmit túlbonyolítani, mert össze kell csiszolódni. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a gyors játékra, a sok cserére és a sebesség fenntartására, ugyanakkor tudom és érzem, hogy taktikailag jóval több van ebben a csapatban, bízom benne, hogy tavasszal ezen a téren is előrelépünk" – fogalmazott Kis Ákos.
A BKSE pontot szerzett Tatabányán és Csurgón, valamint egy góllal nyert a PLER és a Budakalász otthonában is, de egy félidőn keresztül remekül tartotta magát a Szeged és a Veszprém ellen, valamint az utolsó percekben pariban volt a Fradival. A szakember szerint a kiegyensúlyozottság egyik fő oka, hogy a csapat képes volt megújulni, előrelépni akár a meccsen belül is, mert vagy a kapusteljesítmény, vagy a védelem, vagy a támadás volt kiemelkedő.
„Meccsenként átlag harminc gólt lőttünk, és nagyjából ugyanannyit kaptunk, előbbivel elégedett vagyok, utóbbit viszont csökkenteni kell. Apróbb lépésekkel haladnunk, a ki nem kényszerített hibákat minimalizálnánk – tette hozzá a szakember. – Szeretnénk az első évemben a középmezőnyben maradni, ami reális, de egy sérülés vagy betegség mindent befolyásolhat, csak egy példa: az irányító Szmetán Máté középfülgyulladás miatt nem játszott a két legutóbbi fordulóban, a Csurgó és a Győr ellen, pedig ha ott van, az eredmény is kedvezőbben alakulhatott volna, főleg Csurgón, ahol ikszeltünk."
A Balatonfüredi KSE a tavaszt hazai pályán kezdi, február 8-án a PLER együttesét fogadja.
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Veszprém | 13 | 12 | – | 1 | 501–333 | +168 | 24 |
2. Szeged | 13 | 12 | – | 1 | 472–364 | +108 | 24 |
3. Tatabánya | 13 | 9 | 1 | 3 | 418–393 | +25 | 19 |
4. FTC | 13 | 9 | 1 | 3 | 451–435 | +16 | 19 |
5. Győr | 13 | 8 | 1 | 4 | 424–399 | +25 | 17 |
6. Balatonfüred | 13 | 6 | 3 | 4 | 390–385 | +5 | 15 |
7. Gyöngyös | 13 | 4 | 3 | 6 | 383–402 | –19 | 11 |
8. Csurgó | 13 | 3 | 5 | 5 | 370–389 | –19 | 11 |
9. PLER | 13 | 4 | 1 | 8 | 369–403 | –34 | 9 |
10. Komló | 13 | 3 | 2 | 8 | 345–390 | –45 | 8 |
11. Dabas | 13 | 2 | 3 | 8 | 358–401 | –43 | 7 |
12. Eger | 13 | 3 | 1 | 9 | 350–422 | –72 | 7 |
13. Budakalász | 13 | 3 | – | 10 | 369–409 | –40 | 6 |
14. NEKA | 13 | 2 | 1 | 10 | 373–448 | –75 | 5 |