„A kézilabda ünnepe lesz a magyarok elleni találkozó” – véli a montenegróiak kulcsembere

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.12.04. 18:41
Szuzana Lazovics edzőként is a védekezést helyezi középpontba (Fotó: Kovács Péter)
A magyar női kézilabda-válogatott csütörtökön Montenegró ellen kezdi a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjét (20.30, élőben az NSO-n). A kőkemény védekezéséről ismert ellenfelünk szövetségi kapitánya, az Alba Fehérvárt irányító Szuzana Lazovics szerint az éremért küzdhetnek a mieink, míg Djurdjina Jaukovics elmondta, nem igaz, hogy durvák lennének, míg a kézilabda ünnepét várja a magyar válogatott elleni találkozótól.

 

A két évvel ezelőtti kontinenstornán bronzérmes montenegróiakat nem kell bemutatni, a mostani keretükben is jó néhány jelenlegi, illetve korábbi magyarországi légiós szerepel, a szövetségi kapitányuk, a még mindig csak 32 éves, játékosként olimpiai ezüstérmes és Eb-győztes Szuzana Lazovics pedig nyár óta az Alba Fehérvár KC-t is irányítja. 

A játékról alkotott filozófiám szerintem világosan látszik a csapaton, számomra a védekezés az elsődleges jelentette ki a Nemzeti Sportnak. – Ezzel a felfogással tudtam sikeres lenni játékosként is, és edzőként is ezt az irányvonalat képviselem. Nem hiszem, hogy ezzel nagy újdonságot mondok, a nagy tornákat általában az a csapat nyeri, amelyik jobban védekezik. Minden játékosom a szívét-lelkét beleadja a mérkőzésekbe, mindig is ez a mentalitás jellemzett minket.”

A korábbi beálló hozzátette, nem szálltak el magunktól csak azért, mert minden meccsüket megnyerték a csoportkörben, a középdöntőben is mindenkit nagyon komolyan vesznek, aztán a végén meglátják, meddig jutottak. 

A szememben a magyar válogatott az Eb egyik legerősebb csapata, a szintén a középdöntős csoportunkban szereplő franciákkal együtt az érmekért küzdhet. Örülök, hogy a hazai együttessel is összemérhetjük az erőnket, számomra azért is különleges lesz a találkozó, mert a nyár óta Fehérváron dolgozom. A magyar bajnokság az egyik legjobb Európában, több magyar játékos BL-csapatokban edződik, és egyenként is látszódik rajtuk a fejlődés. A két válogatott sokszor találkozott egymással, apróságok fognak dönteni” – mondta a mieink elleni találkozóval kapcsolatban. 

Korábban tízszer mérkőztek meg egymással a felek, a mérleg teljesen kiegyenlített, mindkét fél ötször-ötször nyert. Eb-n és vb-n eddig ötször találkoztunk a kőkemény harcmodorú balkániakkal, és csak egyszer, a 2016-os Európa-bajnokságon sikerült két vállra fektetnünk őket, a tavalyi vb-csoportmeccsen Montenegró a második félidőt 17–8-ra megnyerve diadalmaskodott. A csütörtöki újabb csatában kérdéses Milena Raicsevics játéka: a rivális kulcsembere a szerbekkel vívott első csoportmeccsen szenvedett térdsérülést, azóta nem lépett pályára. Biztosan ott lesz viszont a balátlövő Djurdjina Jaukovics, aki két súlyos térdsérülésből visszatérve is a hátán vitte a montenegrói csapatot az eddigi meccseken, mindkét kapu előtt fontos láncszem volt. 

Djurdjina Jaukovics megállítása kulcskérdés lesz (Fotó: Kovács Péter)

Elértük az első célunkat, hat ponttal zártuk a csoportkört. Egyáltalán nem volt egyszerű, talán a miénk volt a legkiegyenlítettebb négyes, nem volt benne igazán gyenge csapat. Két győztes meccsel érkeztünk el a csehek elleni találkozóhoz, mégis volt olyan forgatókönyv, hogy még kieshetünk. A folytatás sem ígérkezik könnyűnek, különösen az első két meccs, amelyeket egymást követő két nap kell lejátszanunk. Szerintem ezt senki nem fogja élvezni, mert nem lesz elég idő a regenerációra. A szervezők úgy látszik, nem értik mindezt, de nem tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk…” – bosszankodott Jaukovics, akit ezután arról kérdeztünk, milyen immár kapitányként Lazoviccsal dolgozni. 

Még együtt játszottam vele, sőt, szobatársak is voltunk. Ilyen szempontból egyszerűbb a helyzet, egyből megértem, mit vár el tőlem és a többiektől. Az egész élete és a kézilabdás karrierje is a folyamatos küzdelemről szólt, tőlünk is azt szeretné látni a pályán, hogy a lefújásig harcoljunk. Nem áll tőlünk távol ez a mentalitás, a vérünkben van, ha nem tudjuk ezt megmutatni egy mérkőzésen, akkor nem vagyunk sikeresek. Az emberek gyakran durvának neveznek minket, pedig pusztán arról van szó, hogy teljes szívvel képviseljük a hazánkat. Szuzának elsősorban védekezésben vannak remek meglátásai, a szememben aktív játékosként a legjobb védők közé tartozott. Nem egyszerű számára sem egyszerre tizennyolc női játékost egyfelé terelni, de kiváló a hangulat a csapaton belül, és a pályán kívül a barátnőnknek vagy éppen a tyúkanyónknak nevezhetjük.”

Az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy az elején még nehéz volt hozzászokni Lazovics megváltozott szerepéhez, de mindenki elfogadja és tiszteli a kapitányt. Nyílt kommunikáció zajlik közöttük, ez látszik a meccsek során is, amikor szabadon dönthetnek védekezésbeli váltásról, ha úgy ítélik meg belülről. 

Ami a mieink elleni találkozót illeti: „A magyar válogatottban kiváló elegyet alkotnak a rutinosabb és a fiatal játékosok. Érezni a csapatukon az erőt és a lendületet, ráadásul a hazai pálya is feldobja a játékosaikat. Mi is alig várjuk, hogy egy remek hangulatú meccset játszunk, még ha az aréna többsége nem is nekünk fog szurkolni. Az ilyen mérkőzésekért kezdtünk el játszani, a kézilabda ünnepe lesz a találkozó.”

Legyen így, bár ehhez valószínűleg arra is szükség lesz, hogy ne Montenegró játékot lassító és kemény védekezésre építő taktikája dominálja majd a csütörtökön 20.30-kor kezdődő ütközetet. 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, AZ I. CSOPORT (DEBRECEN) PROGRAMJA
December 5., csütörtök
15.30: Svédország–Lengyelország
18.00: Franciaország–Románia
20.30: Magyarország–Montenegró
December 6., péntek
15.30: Svédország–Románia
18.00: Franciaország–Montenegró
20.30: Magyarország–Lengyelország
December 8., vasárnap
15.30: Montenegró–Lengyelország
18.00: Magyarország–Románia
20.30: Svédország–Franciaország
December 10., kedd
15.30: Románia–Lengyelország
18.00: Magyarország–Franciaország
20.30: Svédország–Montenegró

    
INNEN FOLYTATJÁK AZ I. CSOPORTBAN
1. Franciaország1135–22+132
2. MAGYARORSZÁG1132–25+72
3. Montenegró1127–25+22
4. Románia1125–27–20
5. Svédország1125–32–70
6. Lengyelország1122–35–130

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik