„Ereszd el a hajam buli van, mindenki megőrült, szól a magyar zene”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.12.06. 08:22
Bordás Réka elmondta, milyen a hangulat egy-egy győzelem után az öltözőben (Fotó: Kovács Péter)
Mire Bordás Réka az NSO Tv mikrofonja elé ért a Montenegró elleni győzelem után, a csapattársak nagy része már az öltözőben ünnepelt. Hogy milyen volt a hangulat? Azt válogatottunk beállója öntötte szavakba.

„Ereszd el a hajam buli van, mindenki megőrült, ezt általában így szoktuk. Szerintem megy most is a magyar zene. Nagyon jó így nézni a lányokat” – közvetítette az interjúzónában lévő monitoron látott pillanatokat Bordás Réka, miközben az NSO Tv-nek nyilatkozott.

Videónkban részletesen is kitér a Montenegró elleni mérkőzésen történekre, elmondja, hogyan tudtak felállni a rossz kezdés után, mi az, ami a korábbi évekhez képest változott ilyen szituációkban. Illetve arról is beszél, mekkora erőt ad nekik, hogy zsinórban négy meccset nyertek már az Eb-n. 

Kézilabda
2024.12.05. 23:00

Klujber Katrin: Megmutattuk, milyen erősek vagyunk, ha segítjük egymást

A jobbátlövő azt is elárulta, mit mondott Golovin Vlagyimirnek, amikor rossz pillanatban kért időt.

 

Kézilabda
2024.12.05. 22:00

Montenegró sem tudta lefékezni a magyar női kéziválogatottat, hat góllal nyertünk a debreceni középdöntőben

Újabb fontos győzelmet arattak a mieink az Eb-n, ismét Szemerey Zsófi lett a mérkőzés legjobbja – pénteken a lengyelekkel játszunk.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ 
I. CSOPORT (DEBRECEN)
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 26–20 (16–11) 
Debrecen, Főnix Aréna, 2067 néző. Vezette: Álvarez Mata, Bustamante López (spanyolok)
MAGYARORSZÁG: SZEMEREY – GYŐRI-LUKÁCS 5, Klujber 6 (4), Vámos P. 3, Füzi-Tóvizi 1, KUCZORA 4, Szöllősi-Schatzl 1. Csere: Böde-Bíró (kapus), PAPP N., MÁRTON G. 3, Simon P. 1, Bordás 1, Faluvégi D. 1. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
MONTENEGRÓ: Rajcsics – N. Bulatovics 1, T. Ivanovics 1, Brnovics 3, JAUKOVICS 5 (1), GRIBICS 4, Mugosa 4. Csere: ATTINGRÉ (kapus), Pletikoszics 1, Tatar, Godecs, Pavicsevics, Malovics, J. Vukcsevics 1 (1). Szövetségi kapitány: Szuzana Lazovics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–3. 7. p.: 2–6. 16. p.: 6–9. 25. p.: 12–9. 35. p.: 18–13. 42. p.: 21–15. 50. p.: 22–18. 56. p.: 25–19. 
Kiállítások: 6, ill. 8 perc. 
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2

MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir: – Nagyon nehezen kezdtük a mérkőzést, utána tíz perc alatt fordítottunk, elkezdtük játszani a saját játékunkat. A sebességünknek köszönhető, hogy le tudtuk győzni a montenegrói válogatottat. Mindig tanulunk, összességében pedig amit elterveztünk, a tizediktől az utolsó percig működött. Egyszer majd mosolyogni is fogok.

Legfrissebb hírek

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
9 órája

Golovin szerint már van olyan újonc, aki bejátszotta magát a női kéziválogatottba

Kézilabda
10 órája

Kreisz Emma első gondolata az volt a gólja után, hogy „végre!”

Jégkorong
Tegnap, 17:21

Lekics és Cvijics is remekelt, Szerbia kijutott a női kézilabda-vb-re

Kézilabda
2025.04.13. 20:55

Mayer Fruzsina: Vért iszunk reggel, összerakjuk magunkat, és megverjük a németeket

Jégkorong
2025.04.13. 16:13

Újabb magyar győzelem a brazil női kézilabda-válogatott ellen

Kézilabda
2025.04.12. 18:46

Három játékost igazol a Mosonmagyaróvár, ők lehetnek az érkezők

Kézilabda
2025.04.11. 20:01

Faragó Lea reméli, hogy belőle is olyan jó játékos lesz, mint a válogatottól búcsúzó klasszisok

Kézilabda
2025.04.11. 12:32
Ezek is érdekelhetik