Megható búcsú, a dán kézikapitány megajándékozta a norvégoktól 15 év után elköszönő sikeredzőt – videó

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.16. 09:01
Érzelmes pillanatok az Eb-döntő utáni sajtótájékoztatón
Európa-bajnoki-címmel búcsúzott a norvég női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Thórir Hergeirsson, aki 15 év után hagyja ott a skandináv együttest. A Dánia elleni vasárnapi bécsi döntő után a szakember igazán emlékezetes és megható körülmények között köszönt el, hiszen a rivális válogatott kapitánya, Jesper Jensen is méltatta a sokéves munkásságát. Emellett egy kis figyelmességgel is kedveskedett a számára.

Norvégia a vasárnapi döntőben 31–23-ra legyőzte Dániát, ezzel megnyerte a női kézilabda Európa-bajnokságot. A norvégok szövetségi kapitánya, Thórir Hergeirsson utoljára irányította a skandináv együttest, a búcsúja pedig igazán mesébe illően sikeredett – már csak azért is, mert a meccs utáni sajtótájékoztatón még a rivális válogatott szövetségi kapitánya, Jesper Jensen is intézett hozzá néhány nagyon megható szót. 

„Az utolsó dolgom az, hogy gratuláljak Thórirnak az elmúlt tizenöt évben nyújtott rendkívüli teljesítményéhez a norvég válogatottnál. Úgy vélem, hogy egy új mércét állított fel a női kézilabdázásban” – kezdte a búcsúzást Jensen, akinek a hangján érezni lehetett, hogy szavai szívből jönnek, és őszinte tisztelettel beszél rivális kollégájáról. A folytatásban hozzátette: klubedzőként és szövetségi kapitányként is nagyon jó kollégának tartotta Hergeirssont, akivel kölcsönösen mindig is nagyon tisztelték egymást. Kiemelte, nagyon büszke arra, hogy a búcsúzó kapitány utolsó nagy csatájának a részese lehetett.

Ami viszont ezután következett, az nem megszokott hasonló jelentőségű sportesemények végén. Jensen egy ajándékot nyújtott át ugyanis a távozó norvég kapitánynak: „Tiszta szívből és a legnagyobb tisztelettel gratulálok a győzelemhez. Amikor Dániából repültem, vettem neked egy ajándékot, hogy kifejezzem az irántad érzett tiszteletemet” – mondta. 

Jensen ezután átnyújtotta a meglepetést, amiről egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mit is is tartalmazott – annyi azért látszott, hogy egy kisebb doboz elegáns csomagolásban. „Jó kolléga...” – köszönte meg az ajándékot röviden a norvég szakember, hozzátéve, jó embernek tartja Jensent és nagyra értékeli a figyelmességét. 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ
NORVÉGIA–DÁNIA 31–23 (13–12)
Bécs, Wiener Stadthalle, 8775 néző. Vezette: Antics, Jakovljevics (szerbek)
NORVÉGIA: SOLBERG-ÖSTHASSEL – HOVDEN 6 (1), Skogrand 2, BRATTSET 4, Aardahl 1, T. Rushfeldt 3, HERREM 4. Csere: Katrine Lunde (kapus), REISTAD 8 (3), Bakkerud 1, Solberg-Isakson 2. Szövetségi kapitány: Thórir Hergeirsson
DÁNIA: Kristensen – Jensen, Möller 3, ANNA M. HANSEN 5 (3), Iversen 1, Hagesö 3, Friis 1. Csere: Sandra Toft (kapus), Haugsted, HÖJLUND 5, Nielsen 1, Halilcevic 1, A. Hansen 3, K. Jörgensen, Tranborg. Szövetségi kapitány: Jesper Jensen
Az eredmény alakulása. 8. p.: 0–2. 14. p.: 3–5. 17. p.: 5–5. 22. p.: 9–8. 25. p.: 10–11. 34. p.: 16–13. 43. p.: 21–14. 50. p.: 27–19. 53. p.: 29–20.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik