Női kézilabda Eb: Kácsor Gréta jobban van, de elkülönítették a csapattól

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.12.07. 14:12
Kácsor Grétát (középen) elkülönítették a csapattól (Fotó: Kovács Péter)
Mint beszámoltunk róla, Kácsor Gréta rosszul lett a lengyelek elleni Európa-bajnoki középdöntős mérkőzés előtt, és a második félidőre már a kispadra sem ült le. A női kézilabda-válogatott balátlövője azóta jobban van, de elővigyázatosságból elkülönítették a csapattól.

 

A Gloria Bistrita magyar légiósának hirtelen leesett a vércukorszintje, ezért a himnuszunk után lesétált a pályáról és lefeküdt a kispad mögé. Nem sokkal később már az oldalvonal mellől figyelte az első félidőt, de a második játékrészben már nem láthattuk. 

Kácsor Grétát vírusos fertőzés gyanúja miatt elkülönítették a csapattól. Az állapota tegnap óta már javult, ha gyorsan rendbe jön, ismét a csapattal együtt fog készülni. Jelenleg úgy számolunk, hogy a románok ellen ismét bevethető lesz” – mondta el Kácsor állapotáról szombaton Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

A szakember az MTI-ek hozzátette, több játékos – köztük Simon Petra – kisebb megfázással küszködik, aminek természetesen nem örül, de ebben az időjárásban sajnos nem meglepő. Megjegyezte, a Ferencváros irányítója más edzésmunkát fog végezni, mint a többiek, de nem hiszi, hogy veszélyben lenne a játéka következő mérkőzéseken.

A mieink vasárnap 18 órától csapnak össze a románokkal, és ha legalább egy pontot szereznek, akkor az utolsó forduló eredményétől függetlenül már biztos elődöntősök. 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ 
I. CSOPORT (DEBRECEN)
Vasárnap, 18.00: Magyarország–Románia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA

GY

D

V

L–K

Gk 

P

1. Franciaország

3

3

96–70

+26 

6

2. MAGYARORSZÁG

3

3

89–66

+23 

6

3. Montenegró

3

1

2

70–82

–12 

2

4. Románia

3

1

2

75–80

–5 

2

5. Svédország

3

1

2

81–82

–1 

2

6. Lengyelország

3

3

68–99

–31 

0

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT 18 FŐS EB-KERETE
Kapusok: Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Metz HB – Franciaország), Böde-Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO), Faluvégi Dorottya (Ludwigsburg – Németország)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Papp Nikoletta (SCM Gloria Buzau – Románia)
Irányítók: Vámos Petra (Metz HB – Franciaország), Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Nikolett (DVSC SCHAEFFLER)
Beállók: Füzi-Tóvizi Petra (DVSC SCHAEFFLER), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti – Románia), Bordás Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC – Németország), Kácsor Gréta (CS Gloria 2018 BN – Románia), Csíkos Luca (Váci NKSE)
Balszélsők: Szöllősi-Schatzl Nadine (Moyra-Budaörs), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria)

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
13. Spanyolország
14. Ausztria
15. Csehország
16. Izland
17. Feröer
18. Észak-Macedónia
19. Horvátország
20. Törökország
21. Szerbia
22. Portugália
23. Ukrajna
24. Szlovákia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik