A Mosonmagyaróvár két góllal kikapott az Európa-ligában

Vágólapra másolva!
2025.01.11. 17:40
Nem bírt ellenfelével a Mosonmagyaróvár (Fotó: Nagy Gábor)
A Mosonmagyaróvár két góllal, 31–29-re kikapott a lengyel Zaglebie Lubintól a női kézilabda Európa-ligában szombaton.

 

Gyurka János vezetőedző előző idényben negyeddöntős együttese a francia Neptunes de Nantes csődje miatt kihagyta a selejtezőt és rögtön a főtáblán kezdte meg El-szereplését. A bajnokságban hét játékosát és edzőit egy hónapig nélkülöző Mosonmagyaróvár a nemzetközi kupában a teljes keretére számíthatott. 

Kiegyenlítetten alakult az első félidő, egyetlen periódus volt, amikor az egyik csapat négyszer eredményes tudott lenni sorozatban: 4-6-ról 8-6-ra fordított a Zaglebie Lubin, amely a pihenőre is kétgólos előnnyel vonulhatott. A szünet után gyorsan megtriplázta a különbséget a vendéglátó (23-17), ebben a periódusban nehezen alakított ki helyzeteket a magyar klub. 

Négygólos sorozattal két találatra közelítette meg ellenfelét a Mosonmagyaróvár (23-21), az utolsó tíz percben azonban újra hat góllal vezetett a lengyel csapat (29-23), innen pedig már nem volt esélyük a fordításra a vendégeknek. A négycsapatos csoportok első két helyezettje jut a negyeddöntőbe. A kvartettben a német HSG Blomberg-Lippe és a francia JDA Bourgogne Dijon szerepel még. Jövő vasárnap előbbit fogadja a Mosonmagyaróvár.

KÉZILABDA
NŐI EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR 
1. FORDULÓ 
C-CSOPORT
KGHM MKS ZAGLEBIE LUBIN–MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁR KC 31–29 (17–15)
Lubin, 2906 néző. V: Bocakova B., Janosikova L. (szlovákok)
LUBIN: ZIMA – PROMIS 12 (6), Jakubowska, Machado Matielli 3, DRABIK 3, Oliveira Fernandes 1, GRZYB 3. Csere: Maliczkiewicz (kapus), KOCHANIAK-SALA 5, CAVO 4, Pankowska, Guirassy, Janas, Przywara, Górna, Weber. Edző: Bozena Karkut
MOSONMAGYARÓVÁR: Halter – Falusi-Udvardi 2, Albek 2, Kukely A. 1, Faragó Luca 1, VARGA EMÍLIA 4 (2), STRANIGG ZS. 3. Csere: C. Martins (kapus), TÓTH ESZTER 3, Wolfs 2, Lancz 2, IVANCOK-SOLTIC 4, Tóth G. 5. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–2. 10. p.: 4–6. 16.: p. 8–7. 20. p.: 10–10. 25. p.: 12–12. 37. p.: 22–17. 43. p.: 23–21. 49. p.: 27–22. 55. p.: 30–26
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Gyurka János: – A hazai csapat rendkívül taktikusan és jól játszott. Támadásban nem voltunk megfelelően hatékonyak, kidolgozott helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani, a végjáték pedig pontosabb játékot követelt volna meg.Remélem, a következő mérkőzéseken már jobb formában, és jobb helyzetkihasználással tudunk játszani.
Bozena Karkut: – Köszönöm a magyar és lengyel szurkolóknak, hogy kilátogattak a mérkőzésre. Örülök, hogy két ponttal kezdtük meg ezt a sorozatot. Tudtuk, hogy ellenfelünk fizikailag nagyon erős, büszke vagyok a játékosaimra, hogy fel tudták velük venni a versenyt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik