A magyarok a csoportkörben előbb 27–27-es döntetlent játszottak Észak-Macedóniával, majd Guineát 35–18-ra, Hollandiát 36–32-re győzték le Varasdon. A középdöntőben 37–30-ra kikaptak a franciáktól, majd Ausztria ellen 29–26-ra, Katar ellen 29–23-ra nyertek, ezzel teljesítették célkitűzésüket, a negyeddöntőbe jutást.
„Mindegyik mérkőzésben voltak pozitívumok, voltak negatívumok, voltak hullámvölgyek. Az egyértelműen pozitívum, és az egész eddigi szereplésre jellemző volt, hogy a végjátékot elég fegyelmezetten és jól bírta a válogatott, és hatékony is volt emellett” – értékelt az MTI-nek Nagy László. Hozzátette, a jövőben mindenképpen jó lenne elkerülni azokat a három-nyolc perces üresjáratokat, amelyek során tetemes előnyt adnak az ellenfeleiknek. Nagy előrelépés lenne, ha egyrészt ezt kivennék a játékukból, másrészt fontos lenne a tiszta helyzetek biztosabb kézzel való értékesítése. Meglátása szerint a Katar elleni mérkőzés második félidejében jól reagáltak a játékosok a szünet előtt történtekre, fegyelmezettebbek voltak, pontosabban lőttek, és ez gólokat eredményezett.
A játékosként 209-szeres válogatott jobbátlövő megjegyezte, az eddig látott hibák a torna folytatásában, még jobb csapatokkal szemben már nem férnek bele, nem szabad ezekkel segíteni az ellenfeleket.
„Katar ellen az első két támadásunk kapufával végződött, ez benne van, de még a huszadik percben is csak három lőtt gólja volt a csapatnak. Mindegy, átestünk rajta, viszont a következő mérkőzésen ez biztosan nem fér bele” – magyarázta. Nagy László hangsúlyozta, a védekezés egyértelműen dicsérhető, azon belül is kiemelte, amit Ligetvári Patrik és Sipos Adrián a védelem tengelyében véghez vitt, illetve a kapusteljesítményt is dicsérte. Mint mondta, jó nézni a kapusok és a védekező játékosok hatékony együttműködését.
A magyarok kedden Zágrábban játsszák a negyeddöntőt, ellenfelük kilétére vasárnap (ma) este derül fény. A csapat legeredményesebb játékosa eddig Szita Zoltán 25 góllal, Imre Bence 24-szer talált a kapuba. A torna góllövőlistáját a címvédő és olimpiai bajnok dánok sztárja, Mathias Gidsel, valamint az északmacedón Filip Kuzmanovszki vezeti 49 találattal.
A kapusok közül Mikler Roland 23 védésnél és 32.3 százalékos hatékonyságnál tart, Palasics Kristóf 48 védéssel és 31.5 százalékos hatékonysággal büszkélkedhet. A válogatottnak eddig 294 lövése volt a tornán, ebből 186 gól született, ez 63.2 százalékos hatékonyságot jelent.
FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
II. CSOPORT (VARASD)
MAGYARORSZÁG–KATAR 29–23 (12–12)
Varasd, 2200 néző. Vezette: Horacek, Novotny (csehek)
MAGYARORSZÁG: PALASICS – Rodríguez P., Ilic Z. 1, Sipos 1, Ligetvári, SZITA 4, FAZEKAS G. 3. Csere: Bartucz (kapus), BÓKA 4, Bánhidi 2, Bodó 2, IMRE B. 9 (3), Ancsin 1, LÉKAI 2, Rosta M., Hanusz. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
KATAR: Sulijakovic – Berrached 2, MARKOVICS 6 (1), Capote 2, ALTAIEB 5, Tarek, Ahmad 1. Csere: Alihodzic (kapus), Zakkar, Guehis 2, Sinen 1, Ayed, Nowraddine 2, Aissa, Marzo 2, Heiba. Szövetségi kapitány: Veszelin Vujovics
Az eredmény alakulása. 8. p.: 1–3. 19. p.: 3–7. 21. p.: 5–7. 28. p.: 10–10. 32. p.: 14–12. 39. p.: 19–16. 45. p.: 23–19. 49. p.: 26–21. 58. p.: 29–22
Kiállítások: 14, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 6/3
MESTERMÉRLEG
Veszelin Vujovics: – A magyar válogatott remek munkát végez, minden évben láthatóan lép egyet előre. Számunkra a világbajnokság véget ért, ezúttal két teljesen ellentétes félidőt sikerült játszanunk, az első nagyon jó volt, a második pedig egyáltalán nem, de elégedett vagyok a csapatommal, hiszen ez nagyon erős torna.
A II. KÖZÉPDÖNTŐS CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | M | GY | D | V | LG–KG | GK | P |
1. Franciaország | 5 | 5 | – | – | 176–129 | +47 | 10 |
2. MAGYARORSZÁG | 5 | 3 | 1 | 1 | 151–145 | +6 | 7 |
3. Hollandia | 5 | 2 | 1 | 2 | 172–177 | –5 | 5 |
4. Észak-Macedónia | 5 | 1 | 2 | 2 | 152–159 | –7 | 4 |
5. Ausztria | 5 | 1 | 2 | 2 | 147–156 | –9 | 4 |
6. Katar | 5 | – | – | 5 | 139–171 | –32 | 0 |