Kedvére kísérletezgethetett a szerbek ellen Chema Rodríguez, férfiválogatottunk szövetségi kapitánya kipróbálta a két beállós játékot egyenlő létszámnál is, védekezésben pedig egyszerre küldte be a két legjobb hátsó emberünket, Sipos Adriánt és Ligetvári Patrikot. Jól kezdett a magyar csapat, aztán hullámvölgybe került, a szünet előtt már Dragan Pesmalbekéknél volt az előny. A második játékrész elején visszavette a vezetést a magyar csapat, de a szerbek visszajöttek, sőt az utolsó lehetőség az övék volt, ám Danilo Radovics időn túli szabaddobása messze elkerülte a kapunkat, így a végeredmény 31–31 lett. A két csapat pénteken Szegeden ismét összeméri az erejét.
„Jól kezdtünk, de aztán volt egy kisebb hullámvölgyünk. Az mindenképpen jó, hogy ez edzőmérkőzésen jött ki, nem a világbajnokságon” – mondta az MTI-nek a zombori találkozóról Ónodi-Jánoskúti Máté, a jobbátlövő a kisebb betegséggel küszködő Ancsin Gábort helyettesítette.
„Jó csapata van Szerbiának, a miénkhez hasonló a játékereje – mondta lapunknak Imre Bence, a válogatott jobbszélsője. – Biztos vagyok benne, hogy mindkét mérkőzés a hasznunkra válik, hiszen balkáni stílusban játszik az északmacedón együttes is, így az egyik csoportellenfelünkre is tudunk készülni a világbajnokság előtt. Remélem, sokan lesznek a szegedi csarnokban, győzelemmel akarunk hangolni a vébére.”
Imre szerdán két gólt szerzett, az összecsapás elején kihagyta a hétméterest, később viszont értékesített egyet. A szélső úgy véli, a vb-szereplő magyar csapat erősségei közé tartozik a rutinosabb játékosok és a fiatalok egészséges aránya, miképp az is, hogy növekszik azon kézilabdázóink száma, akik külföldön edződnek. „Mindenképp előny, és az egyéni fejlődés szempontjából is fontos, hogy egyre többen játszunk légiósként, élcsapatokban. Az ott szerzett fontos tapasztalatokat most lehet kamatoztatni. Persze tudjuk, hogy nem vagyunk Dánia szintjén, ahol a keret jó része a Bajnokok Ligájában kézilabdázik, vagy olyan klubban, amelyik vezeti a bajnokságot.”
A 22 éves szélső is azok közé tartozik, akik szintet léptek az elmúlt időszakban, tavaly nyáron ugyanis a német THW Kiel átigazolta a Ferencvárostól. „Nehezen indult a légióséletem, honvággyal küszködtem, de mostanra sikerült beilleszkednem, meg tudom magam értetni a csapattársakkal, a sportkérdésekben mindent értek. Szeretek ott játszani, az elmúlt három hónapban a teljesítményem is egyre jobb, bizonyos szituációkban nagyobb bizalmat kapok, ami különösen jólesik, például a heteseket is lőhetem.”
Imre hozzátette, hogy a pályán és azon kívül is sokat fejlődött, 2025-ben pedig ott szeretné folytatni, ahol tavaly abbahagyta. Erre kiváló alkalom lehet a január 14-én kezdődő dán–horvát–norvég közös rendezésű világbajnokság. „A válogatotthoz mindig nagy örömmel jövök, kiváló a hangulat, remélem, kitart a torna végéig. Éhesek vagyunk a sikerre, a lányok Európa-bajnoki bronzérme motivál bennünket, ki akarjuk szolgálni a szurkolókat, bízom benne, hogy sokan elkísérnek minket. Jelentős céljaink vannak, szeretnénk az egyenes kieséses szakaszban is játszani.”
VÉLEMÉNY: Krakovszki Zsolt, a válogatott jobbszélsője |
„Támadásban volt egy-két olyan eladott labdánk, ami megpecsételte a sorsunkat. Ezek döntő szituációkban történtek, szerintem ez volt az oka, hogy szerdán nem sikerült nyernünk a szerbek ellen. Nagyon jól éreztem magam a pályán, de úgy gondolom, sokat hibáztunk. Szerencsére ez nem a világbajnokságon jött ki, hanem előtte, és tudunk még rajta dolgozni. Van még néhány napunk, visszanézzük a hibáinkat, és ki fogjuk javítani őket.” |
A VB-RE KÉSZÜLŐ MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Mikler Roland (Szeged), Bartucz László (Tatabánya), Palasics Kristóf (SL Benfica – Portugália)
Jobbszélsők: Imre Bence (THW Kiel – Németország), Krakovszki Zsolt (Wetzlar – Németország), Rodríguez Pedro (Tatabánya)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (FTC), Ilic Zoran (Hamburg – Németország), Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC)
Irányítók: Lékai Máté (FTC), Fazekas Gergő (Wisla Plock – Lengyelország), Hanusz Egon (Benfica – Portugália)
Beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti – Románia), Sipos Adrián (Melsungen – Németország)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Wisla Plock – Lengyelország)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Krakovszki Bence (Tatabánya)
Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
FÉRFI KÉZILABDA-VB (január 14.–február 2., Horvátország, Dánia, Norvégia)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Herning): Németország, Csehország, Lengyelország, Svájc
B-csoport (Herning): Dánia, Olaszország, Algéria, Tunézia
C-csoport (Porec): Franciaország, Ausztria, Katar, Kuvait
D-csoport (Varasd): Magyarország, Hollandia, Észak-Macedónia, Guinea
E-csoport (Oslo): Norvégia, Portugália, Brazília, Amerikai Egyesült Államok
F-csoport (Oslo): Svédország, Spanyolország, Japán, Chile
G-csoport (Zágráb): Szlovénia, Izland, Kuba, Zöld-foki köztársaság
H-csoport (Zágráb): Egyiptom, Horvátország, Argentína, Bahrein
A csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe.
A MAGYAR VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Január 8., szerda (Zombor)
Szerbia–Magyarország 31–31 (16–15)
Január 10., péntek (Szeged)
18.00: Magyarország–Szerbia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 15., szerda (Varasd)
20.30: Magyarország–Észak-Macedónia – jegyvásárlás
Január 17., péntek (Varasd)
20.30: Guinea–Magyarország – jegyvásárlás
Január 19., vasárnap (Varasd)
20.30: Magyarország–Hollandia – jegyvásárlás