Női kézi MK: elkerülte egymást az FTC és a Győr az elődöntőben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.29. 20:00
Elkerülte a BL-győztes Győrt a címvédő FTC a Magyar Kupa elődöntőjében (Fotó: Török Attila)
Az M4 Sport stúdiójában szerda este a Magyar Kézilabda-szövetség versenyigazgatójának, Rupp Istvánnak a jelenlétében, Mocsai Tamás segítségével elkészítették a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének sorsolását. Ennek értelmében az elődöntőben elkerülte egymást a címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria és a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC, a fővárosiak a Mosonmagyaróvárral, a Rába-partiak a Budaörssel csapnak össze a fináléba jutásért.

A címvédő FTC és az NB I-ben ezüstérmes győriek csak az előző körben csatlakoztak a Magyar Kupa küzdelmeihez, a fővárosiak Vácon, a kisalföldiek otthon, az Alba Fehérvár kiejtésével jutottak négyes döntőbe, míg a Budaörs a másodosztályú Esterházy SC, a Vasas és a Dunaújváros, a Mosonmagyaróvár a DVSC és a Kisvárda búcsúztatásával jutott a legjobb négy közé.

A Pest megyeiek először szerepelnek négyes döntőben, a Mosonmagyaróvár pedig nem mindennapi bravúrral jutott be oda, eltiltásaikat töltő meghatározó játékosai nélkül ejtette ki a Debrecent.

A női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét 2025. március 1-jén és 2-án rendezik Tatabányán. A pontos menetrendet a szervezők később közlik. A döntőre és a bronzmérkőzésre március 2-án kerül sor.

NŐI KÉZILABDA
MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, TATABÁNYA
ELŐDÖNTŐ
Március 1., szombat
Győri Audi ETO KC–Moyra-Budaörs Handball
FTC-Rail Cargo Hungaria–Motherson Mosonmagyaróvári KC

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik