Vámos Petra: Az Eb után fizikailag és mentálisan is el voltam fáradva

Vágólapra másolva!
2025.01.07. 17:54
Nehéz időszak vár Vámos Petrára (Fotó: Kovács Péter)
Vámos Petra Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázó szerint klubcsapata, a francia bajnoki címvédő Metz HB fel van készülve az előtte álló nagy menetelésre.

„A bajnokságban szeretnénk továbbra is pontveszteség nélkül menetelni és magabiztosan játszani” – nyilatkozta kedden az M1 aktuális csatornán az irányító. 

Hozzátette, nagyon fontos mérkőzés, egyben erőfelmérő és a végkimenetel szempontjából is meghatározó lesz február közepén a Brest Bretagne elleni rangadójuk. 

A Metz még veretlen a jelenlegi idényben – a Bajnokok Ligája csoportkörében is csak egyszer játszott döntetlent –, viszont most jönnek a „fontosabbnál fontosabb meccsek”, ugyanis vasárnap a CSM Bucuresti-et fogadja, jövő hétvégén pedig a Ferencváros vendége lesz. 

„Csapatunk fel van készülve erre a nagy menetelésre. Szeretnénk az eddigi stabilitást és magabiztosságot megőrizni. Nagyon sok a variációs lehetőség a csapatban, egyénileg és csapatként is nagyon jól mozgunk. Rengeteg erőforrásunk van, amit tudunk mozgósítani és szép eredményeket elérni” – magyarázta Vámos. 

A játékosnak az a célja a tavaszi szezonban, hogy még inkább beilleszkedjen a csapat rendszerébe és egy kicsit több felelősséget tudjon vállani, mint eddig. Szeretne stabilan jól teljesítményt nyújtani, és azt kívánja, hogy a szezon sorsdöntő pontjain eredményesen vívják meg a csatáikat.

Megjegyezte, a decemberben megnyert Európa-bajnoki bronzérem akkora löketet adott neki, hogy nagy lendülettel és rengeteg energiával vágott neki ismét a munkának. Hangsúlyozta, már megszokott mindent Metzben, a rövid téli szünetet követően ismerős közegbe tért vissza, és már egészen otthon érzi magát. 

„Az Eb után fizikailag és mentálisan is eléggé el voltam fáradva, ezért jó volt otthon tölteni egy kis idő a családommal, a barátaimmal” – mesélte Vámos, aki a pihenő közben is végezte az otthoni edzésprogram feladatait. 

A válogatottról elmondta, ennyi idő elteltével is mérhetetlenül büszke a csapatra, mert a menetelésük extra, az elért eredményük pedig parádés volt. 

„Végig felszabadultan és magabiztosan kézilabdáztunk. Erre az Európa-bajnokságra biztosan életem végig emlékezni fogok” – szögezte le az irányító, aki az érmét felakasztotta a karácsonyfára, majd magával vitte magával Metzbe. 

„Emlékeztet rá, hogy miért is dolgozom, és a munkának mindig megvan az eredménye. Motivál arra, hogy a későbbiekben is ugyanilyen fegyelmezetten, szorgalmasan dolgozzak” – vélekedett.

 

Legfrissebb hírek

„Őrültség lenne ilyen munkáról lemondani” – hosszabbít Vámosék metzi edzője

Kézilabda
17 órája

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
21 órája

Kilenc magyar gól a Francia Kupa elődöntőjében – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.04.05. 22:17

Elkészült a női kézilabda BL-negyeddöntő pontos menetrendje, mutatjuk, mikor játszik az ETO és az FTC

Kézilabda
2025.03.31. 22:06

Faluvégi csapatával találkozik a Győr a női kézi BL negyeddöntőjében; az FTC-re az Odense vár

Kézilabda
2025.03.30. 16:46

Pásztor Noémi csapata lesz az Esbjerg negyeddöntős ellenfele a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.29. 17:43

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
2025.03.25. 08:35

A Ludwigsburg nagy lépést tett a Győr felé, az Odense még nagyobbat az FTC irányába a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.03.23. 16:00
Ezek is érdekelhetik