A fiatalabbik Karabatic is elköszönt a francia kézilabda-válogatottól

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.02.25. 13:00
Az utolsó nagy pillanatok egyike: Luka Karabatic az Egyiptom elleni idei vb-negyeddöntőt eldöntő gólját ünnepli (Fotó: Getty Images)
Luka Karabatic többé nem lép pályára a francia kézilabda-válogatottban – ezt maga a világklasszis sportoló jelentette be kedden a közösségi médiában.

„Nagy megtiszteltetés és kiváltság volt, hogy több mint tíz éven át viselhettem a kék-fehér-piros mezt, amelyről mindig is álmodtam. Alkalmam volt különleges sportemberekkel megismerkedni, mély barátságokat kötni, történelmi pillanatokat átélni. Ezeket az élményeket még a megszerzett érmeknél és trófeáknál is többre tartom” – fogalmazott érzelmes búcsúposztjában Luka Karabatic, akiben már bátyja, Nikola tavalyi visszavonulása óta érlelődött a válogatottbeli búcsú gondolata.

„Amikor novemberben elkezdődött a világbajnoki felkészülés, tudatosult bennem a fiatalítás egyik következménye, nevezetesen az, hogy sok régi ismerős arccal már nem találkozhatok a válogatottnál. Ez is a mostani döntésem meghozatala felé terelt” – tette hozzá a 36 éves kézilabdázó, aki az év eleji világbajnokságon csapatkapitányként, bronzérmesként jött le a pályáról utolsó válogatott mérkőzése után.

Az olimpiai (2021), kétszeres világ- (2015, 2017) és kétszeres Európa-bajnok (2014, 2024) Luka Karabatic 172 válogatott mérkőzésén 182 gólt szerzett.

A PSG Handball csapatkapitányaként természetesen folytatja, a Bajnokok Ligájában és a francia bajnokságban is a csúcsra tör csapatával.

A DÖNTŐ GÓL EGYIPTOM ELLEN AZ IDEI VB-N

 

 

Legfrissebb hírek

Nagyon hamar visszavághat a Veszprém a Szegednek

Kézilabda
11 órája

Aron Pálmarsson: Nem méltó ez a sok hiba a Veszprémhez

Kézilabda
2025.04.16. 08:39

Európai ifjúsági kézilabdaliga: Veszprém–Szeged a továbbjutásért

Kézilabda
2025.04.15. 20:29

Tobias Thulin: Ha így folytatjuk, fényes jövő vár ránk

Kézilabda
2025.04.15. 08:11

A padlóról a felső polcra – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.04.14. 23:06

Imre Bence: Megérdemeltük a kupagyőzelmet

Kézilabda
2025.04.14. 20:02

A Veszprém csak futott az eredmény után, a Szegedé a Magyar Kupa

Kézilabda
2025.04.13. 21:15

Imre Bence–Sipos Adrián csúcstalálkozó lesz a Német Kupa döntőjében – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.04.12. 21:29
Ezek is érdekelhetik