Győri-Lukács: 100; Malestein: 11 – idegenben nyert a Győr és az FTC a női kézilabda NB I-ben

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2025.02.12. 20:30
Angela Malestein elemében volt (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
A Győri ETO a sereghajtó MTK, míg a címvédő Ferencváros a Békéscsaba otthonában győzött a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.

 

A Vipers visszalépése miatt szabad hétvégéhez jutott a Győri ETO csapata, amely szerdán az NB I-ben sereghajtó MTK otthonában folytatta a bajnokságot. A kisalföldiek 13 játékossal utaztak el a fővárosba (Per Johansson a sérültek mellett ezúttal kisebb megbetegedés miatt nem számíthatott Fodor Csengére, Sandra Toft pedig pihenőt kapott), de így is igazolták a papírformát. A holland légiósok elemükben voltak, Bo van Wetering kilenc, Dione Housheer hét gólig jutott, és a brazil Bruna de Paula is eljutott nyolcig. A győri kapuban Hatadou Sako 14 védéssel, több mint 50 százalékos hatékonysággal zárt, Győri-Lukács Viktória pedig századik NB I-es meccsét játszotta az ETO színeiben.

A címvédő ferencvárosiak a már Herbert Gábor által vezetett békéscsabaiakhoz mentek. Az FTC – amelybe visszatért Klujber Katrin – nagy iramot diktált az első félidőben, a csapatkapitányi szerepben is feltűnő Angela Malestein igazán elemében volt, összesen 11 gólig jutott a mérkőzésen. A fővárosiaknak belefért, hogy a végére kiengedjenek (a fellazuló védekezés miatt tíz gólt kaptak az utolsó tizenöt percben), így is hattal nyertek. 

Így mindkét élegyüttes győzelemmel hangolt a hétvégi Bajnokok Ligája-mérkőzésére.

MECCS UTÁNI INTERJÚK

 

NŐI KÉZILABDA NB I
A 21. FORDULÓBÓL ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS
MTK BUDAPEST–GYŐRI AUDI ETO KC 30–43 (13–21)
Ríz Levente Sport- és Rendezvény központ, 700 néző. V: Hársfalvi Zs., Mórócz
MTK: Marinovic – Dávid-Azari, Dakos 1, Kekezovity 4, Bujdosó-Gerháth 2, Ferenczy 1, FEKETE B. 6 (1). Csere: Christe, Szőke (kapusok), POCZETNYIK L. 5, KORONCZAI 4, TÓTH A. 4, Tóth M. 1 (1), Andróczki 2, Bouti, Lapos. Edző: Woth Péter
GYŐR: SAKO – Győri-Lukács 3, HOUSHEER 7 (3), Lagerquist 3, Dulfer 1, Jörgensen 2, VAN WETERING 9. Csere: Győri A. (kapus), Nze Minko 3, Rju Un Hi 2, DE PAULA 8, BLOHM 4, Rédecsi 1. Edző: Per Johansson
Az eredmény alakulása. 8. perc: 3–7. 16. p.: 5–13. 27. p.: 10–19. 35. p.: 19–23. 47. p.: 24–34. 56. p.: 28–40
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Woth Péter: – Más célokért játszik a két csapat, voltak akcióink, amelyekkel elégedett voltam, de ezt nem szoktam mondani. Örültem volna, ha szorosabb az eredmény.
Per Johansson: – Mély benyomást tett rám az MTK. Hatvan percig küzdöttek, nem adták fel, elismerésem érte. Értékes győzelmet arattunk.

16. FORDULÓ
TAPPE-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 32–38 (14–22)
Békéscsaba, 1600 néző. V: Paska, Vastag
BÉKÉSCSABA: J. Ferreira – Aranyi 1, Schlegel, SABLIC 4, Bencsik B., LOPES 8 (4), Kukely K. 2. Csere: Csizmadia, Szabó D. (kapusok), Lanistanin 5 (1), ROMÁN 6, Darie 3, Szondi 1, Horváth G. 2. Edző: Herbert Gábor
FTC: Janurik – MALESTEIN 11, Kanor, Simon P. 2 (1), Edwige, MASZLOVA 4, Hársfalvi 4. Csere: GLAUSER (kapus), Bölk, CVIJICS 4, Dmitrijeva 4, Bordás 1, Klujber 1, Márton G. 2, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 4, Balázs B. 1. Edző: Allan Heine
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–4. 12. p.: 4–9. 21. p.: 7–14. 25. p.: 11–16. 29. p.: 12–21. 34. p.: 17–22. 40. p.: 18–27. 46. p.: 22–31. 56. p.: 31–35
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 5/1
MESTERMÉRLEG
Herbert Gábor: – Az első félidőben hatalmas sebességgel játszott a Ferencváros, ekkor nem voltunk elég agresszívek. A második félidőben másabb Fradi jött ki, míg nálunk ezzel egyenes arányban több energia volt, bár a harmincnyolc kapott gól kriminális. Örülök, hogy a második félidőben tudtunk nyújtani valamit a szurkolóknak.
Allan Heine: – Jó felkészülés volt a hétvégi, Podravka elleni mérkőzésre. Nagyon jól kezdtük a találkozót, ilyen előnynél a második félidőben már nehéz tartani a koncentrációt, pláne úgy, hogy kiváló hozzáállással állt ki a hazai csapat. A békéscsabaiak büszkék lehetnek a második félidei teljesítményükre.

    
AZ ÁLLÁS       
1. FTC16151549–382+16731
2. Győr16151595–382+21330
3. Debrecen151122484–384+10024
4. Esztergom15123456–412+4424
5. Szombathely15645423–448–2516
6. Vác1578437–454–1714
7. Kisvárda1578383–425–4214
8. Mosonmagyaróvár1569423–470–4712
9. Vasas15519414–490–7611
10. Fehérvár154110400–426–269
11. Dunaújváros154110443–495–529
12. Békéscsaba163211449–515–668
13. Budaörs153210404–486–828
14. MTK16214432–523–914

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik