Pál Tamara: Nem értem, miért kerültem ki a válogatottból

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.12. 17:44
Pál Tamara mindent megtesz azért, hogy újra magára húzhassa a címeres mezt (Fotó: Csm Slatina - Oficial/Facebook)
Pál Tamara nemrég a román CSM Slatina kézilabdacsapatához szerződött, és úgy véli, jó döntést hozott, hiába keresték Magyarországról és Németországból is, azt viszont nem érti, miért nem veszik számításba a magyar válogatottban.

Mint ismert, január közepén a SCM Gloria Buzau visszalépett a román bajnokságtól, csődöt jelentett, s a csapat két magyar játékosa, Pál Tamara és Papp Nikoletta a közösségi médiából tudta meg, hogy klub nélkül maradnak. Előbbi játékos a CSM Slatinához szerződött, s elmondta, remekül érzi magát, s szót ejtett arról, még milyen lehetőségei voltak.

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom magamat érezni, olyan, mintha az egész szezonban itt játszottam volna, pedig csak kettő és fél hete vagyok a klubnál. A lányok nagyon kedvesek, azonnal befogadtak – nyilatkozta az m4sport.hu-nak Pál Tamara, aki elárulta, olyan magas költségei vannak a szezonközi átigazolásnak külföldi játékosokért, amelyet nem szívesen vállalnak be a klubok. – Volt hivatalos megkeresésem Magyarországról és Németországból is a CSM Slatina mellett. Ezek közül kellett választanom. Nyilván voltak klubok, amelyeket mi kerestünk meg, de ők csak a következő szezontól tudtak volna leigazolni. Figyelembe véve minden lehetőséget, az volt a jó döntés, ha a román bajnokságban maradok, így lett végül a Slatina.”

A 24 éves, a Győri Audi ETO KC-val BL-győztes kézilabdázó másfél éves szerződést kötött a román csapattal, amelyben hat góllal mutatkozott be, erről is beszélt.

„Sajnos az előző fél évben, a Buzaunál nem kaptam annyi játékpercet, mint szerettem volna. Pedig úgy érzem, amikor pályára léptem, tudtam bizonyítani. Idejöttem a Slatinához, és már az első meccsen 60 percet kaptam, meg is lepődtem, mert nem is tudom megmondani, mikor játszottam utoljára ennyit” – mondta az irányító, s hozzátette, a személyes célkitűzése az, hogy minél több játéklehetőséget kapjon. Azt nem tudja, előző csapatában, miért nem jutott neki több lehetőség, de már nem is keresi az okokat, a múlttal nem szeretne foglalkozni.

Elárulta, tudja, hogy még van hová fejlődnie, de van, amiben előrelépett, amióta 2023-ban, az MTK-tól távozva légiósnak állt: „Azt tudom mondani, hogy támadásban sokkal kiegyensúlyozottabb, sokkal feszesebb lettem, viszont védekezésben szeretnék még többet fejlődni, de nem adatott meg, hogy annyit védekezzek, amennyit szerettem volna. Így ez még a listán van. Persze sosem vagyok elégedett magammal, mindig van miben javulni.”

Pál Tamara szerint a román bajnokság keményebb, mint a magyar, és sokkal kiegyensúlyozottabb is, nincsenek lefutott meccsek. Csapatával jelenleg az osztályozót jelentő 12. helyen áll, de úgy véli, nem fognak kiesni, főleg, mert véleménye szerint játéktudás alapján az együttesnek nem előrébb van a helye.

A 2019-es ifjúsági Európa-bajnokságon aranyérmet nyerő kézis 2022-ben debütált a felnőttválogatottban, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szavazott neki bizalmat. A világbajnoki, szűkített keretbe végül nem került be 2023-ban, s válogatott összetartáson azóta sem vett részt, ennek az okát ő sem érti.

„Nagyon jó kérdés, hogy miért nem vagyok ott a válogatottban. Nem értem, miért kerültem ki a pixisből. 2023 októberében még ott lehettem a lányokkal, novemberben kiestem a kosárból, lemaradtam egy világbajnokságról, egy olimpiáról, egy Európa-bajnokságról és az Eb-bronzéremről is. Ez hatalmas szívfájdalom nekem. Persze örülök, hogy a lányok ilyen eredményeket értek el. Sajnos azóta sem beszéltem Vovával, nem tudom, mi kavaroghat a fejében. Nyilván tudom, mennyi mindent megtesznek a lányok azért, hogy jöjjenek az eredmények, de mindig ott motoszkál bennem, hogy bárcsak én is ott lehetnék” – árulta el a válogatott kapcsán, megjegyezte, nincs összetörve és továbbra is mindent megtesz azért, hogy újra magára húzhassa a címeres mezt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik