Szombaton előbb a Győr nyert tíz góllal a Moyra-Budaörs ellen, majd a Ferencváros múlta felül a Mosonmagyaróvárt, így a két esélyes jutott döntőbe Tatabányán. Az első négyes döntőjén szereplő Budaörs és a sorozatban második bronzmérkőzésén pályára lépő Mosonmagyaróvár is a klub történelmének első MK-érmére hajtott.
A komoly tét ellenére, vagy pont ennek árnyékában kezdték a bronzmérkőzést a csapatok. Sok hiba, pontatlanság és a szombati elődöntők okozta fáradtság is érezhető volt mindkét együttesen. Öt perc játék után 2–2-es állásnál kettős emberelőnybe került a Budaörs, de ebből egy gólt sem tudott szerezni, sőt a második kiállítás lejártakor még Ines Ivancok-Soltic hetesével a Mosonmagyaróvár került előnybe. Az osztrák játékos 26 perc játék után már hat gólnál járt, a Budaörsnek összesen volt ennyi. Az utolsó öt percben azonban Buday Dániel csapata folyamatosan felzárkózott.
Fél perccel a félidő vége előtt egygólos előnynél Stranigg Ferenc kért időt, Ivancok-Soltic ezúttal viszont hibázott. Sőt Tóth Gabriella két percet kapott, Szekerczés Luca pedig egyenlített a szünetre. A második félidő első fele a Budaörsé volt, 12–12 után közel hét percen át nem talált kapuba a Mosonmagyaróvár, így három gólra nőtt Budayék előnye. Hiába jött a mosonmagyaróvári időkérés, nem javult a támadójáték, a következő tíz percben csupán Albek Anna talált a budaörsi kapuba, ő is csak kétszer.
A Budaörs nem hagyta, hogy ellenfele három gólnál közelebb kerüljön, a 22–18-as győzelemmel Magyar Kupa-bronzérmesek, ami a klub történetének legnagyobb sikere, ellenben a Mosonmagyaróvár sorozatban másodszor is elbukta az érmet.
A mérkőzés legeredményesebbje a nyolc gólt szerző Ines Invancok-Soltic volt, míg a Budaörsnél Uhrin Lili tíz lövésből hét találatig jutott, míg Vártok Ramóna közel ötven százalékos hatékonysággal védett.
NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ
A 3. HELYÉRT
MOYRA-BUDAÖRS HB–MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC 22–18 (9–9)
Tatabánya, 4089 néző. V: Dáné, Marton Zs.
BUDAÖRS: VÁRTOK R. – Sztankovics K., Szekerczés 6 (4), Bardi, Hudák, UHRIN 7, Szöllősi-Schatzl 1. Csere: Marincsák, Schneider, GORILSZKA 4, FARKAS JÚLIA 2, Vártok T. 2. Edző: Buday Dániel
MOSONMAGYARÓVÁR: Halter – Falusi-Udvardi, ALBEK 5, Tóth G., Wolfs 2, IVANCOK-SOLTIC 8 (2), Stranigg Zs. 1. Csere: C. Martins (kapus), Faragó Luca 1, Tóth Eszter, Kukely A. 1, Magyar F., Varga Emília. Megbízott edző: Stranigg Ferenc
Az eredmény alakulása. 12. perc: 3–3. 17. p.: 3–6. 22. p.: 6–7. 26. p.: 6–9. 36. p.: 12–11. 44. p.: 15–12. 51. p.: 18–13. 56. p.: 20–17
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Buday Dániel: – Végig csapatként működtünk a bronzmeccsen, és megvoltak azok az egyéni teljesítmények, amelyek egy ilyen rangadó megnyeréséhez szükségesek. A támadásszervezésünk eleinte nem működött, aztán a hét a hat elleni játékunkkal tudtuk megtörni ellenfelünk erős védelmét. Kis csapatként nagy álmunk vált valóra azzal, hogy mérkőzést nyertünk a négyes döntőben.
Stranigg Ferenc: – A védekezésünket meg tudtuk oldani, a támadásaikban viszont folyamatosan bizonytalanságot éreztem a csapaton, nem vállaltuk a felelősséget és sok hibával játszottunk. Tizennégy eladott labdánk és technikai hibánk volt, ami rengeteg egy mérkőzésen. Lehet, hogy túl nagy volt a nyomás a játékosainkon, hogy nyerni kell és a stresszből kifolyólag nem tudták koncentráltan és pontosan végrehajtani a támadásainkat.
A DÖNTŐBEN
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC 23–23 (10–15) – hétméteresekkel: 2–1