Albek Anna az idény végén már a Metzre készül

Vágólapra másolva!
2025.03.05. 11:36
Albek Anna (labdával) az MK négyes döntője után már a metzi időszakára készül (Fotó: Nagy Gábor)
Albek Annának, a Mosonmagyaróvár válogatott jobbátlövőjének nem kellett sokat gondolkodnia, mikor a Metz női kézilabdacsapata szerződtetni szerette volna.

Az MTI-nek elárulta: már az előző idényben is tárgyalt a francia élcsapattal, akkor még abban maradtak, hogy szeretne hosszabbítani jelenlegi egyesületével.

„Kijelentették, hogy elfogadják és tiszteletben tartják a döntésemet, de pár hónap múlva meg fognak keresni újra, és ez így is lett: az olimpia után, amikor elkezdődött a jelenlegi szezon, ismét felvették velem a kapcsolatot. Nagyon jól esett, hogy már második éve szeretnének megszerezni, szóval igazából nagyon sokat nem is kellett gondolkodnom ezen” – fejtette ki Albek, aki a nyáron vált majd csapatot.

„Az idény utolsó három hónapját arra szeretném szánni, hogy jó formába lendüljek és magabiztosan fejezzem be a szezont, amit majd a Metzbe is szeretnék kivinni magammal. Szükségem is lesz rá, készülök rá fejben, hogy nagyon kemény munka fog folyni” – fogalmazott a 23 esztendős játékos, aki Franciaországban Vámos Petra csapattársa lesz. 

Addig azonban még szeretne segíteni a tabellán jelenleg nyolcadik helyen álló Mosonmagyaróvárnak, hogy Európa-liga-szereplést érő pozícióban zárjon, így minden meccsen a legjobb teljesítményét szeretné nyújtani. Klubjával a hétvégén negyedik helyen zárt a Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében: a négy között a címvédő és későbbi győztes Ferencvárostól 32–26-ra, majd a bronzmérkőzésen a Budaörstől 22–18-ra kapott ki a Mosonmagyaróvár. Rámutatott, hogy fizikailag megterhelő egy ilyen hétvége, ugyanakkor nem gondolja, hogy a második mérkőzésre elfáradtak volna, inkább mentálisan volt megterhelő.

„A Fradi elleni teljesítményre tényleg büszke vagyok, ott nagyon jól játszottunk csapatként, de így visszagondolva talán nem ott kellett volna. Lehet, hogy inkább úgy kellett volna felfogni az egészet, hogy csak gyakorlunk egy picit, de nyilván meg akartuk nyerni azt a mérkőzést is, mert nem lehet feltett kézzel belemenni egy mérkőzésbe. A Ferencvárost is meg akartuk tisztelni azzal, hogy egy jó mérkőzést játszunk vele. Lehet, hogy picit többet vett ki belőlünk, mint amire számítottunk” – értékelte a tatabányai hétvégét, majd szót ejtett a válogatottról is, amelyben eddig 36-szor lépett pályára a magyar válogatottban. Tagja volt a tavalyi, párizsi olimpián hatodik csapatnak, míg a részben hazai rendezésű decemberi Európa-bajnokságról térdműtét miatt lemaradt.

„Jól vagyok, köszönöm, van két új hegem, de ezen kívül minden rendben van. Jól működött a rehabilitáció, nem volt olyan hosszú hála Istennek, jól fel tudtuk építeni újra az izomzatomat” – mondta ennek kapcsán.

A Felcsúton hétfő este óta együtt készülő nemzeti csapatnak ismét tagja, és mint elmondta: noha nem a megszokott keret gyűlt össze – kilenc Európa-bajnoki bronzérmes hiányzik, viszont hat újonc is ott van az együttessel –, így is nagyon örül, hogy visszatérhetett a válogatotthoz, már nagyon várta. A felkészülés egy hete alatt a válogatott az ukránokkal egy zárt kapus, illetve egy nézők előtti mérkőzést játszik, utóbbit szombaton 14.15-től, a pestszentlőrinci BUD Arénában.

 

Legfrissebb hírek

Simon Petra jelölt az IHF-nél 2024 legjobb fiatal női játékosa címére

Kézilabda
8 órája

Hársfalvi Júlia elmondta, bízott-e még a válogatott meghívóban

Kézilabda
15 órája

Golovin Vlagyimir: Meg kell nézni, mire képesek a fiatalok

Kézilabda
Tegnap, 16:07

Szombathelyre igazol az Eb-bronzérmes beálló, Pásztor Noémi

Kézilabda
2025.03.03. 15:32

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
2025.03.03. 11:57

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

Glauser volt a hős, hétméteresekkel a Ferencváros nyerte a Győr elleni MK-döntőt

Kézilabda
2025.03.02. 17:30

„Meghaltunk egymásért a pályán” – így írt történelmet a Budaörs

Kézilabda
2025.03.02. 15:28
Ezek is érdekelhetik