Az IHF Év Játékosa díj ebben az évben tér vissza teljes értékűen, összesen négy kategóriában hirdetnek győztest, a legjobb férfi és női játékos mellett a legjobb fiatalokat is díjazzák mindkét nemben. A végeredmény három csoport szavazatai alapján alakul ki: a szurkolók, a tavalyi párizsi olimpián szereplő válogatottak szövetségi kapitányai, illetve az IHF edzői és módszertani bizottságának tagjai egyenlő arányban tesznek hozzá a voksokhoz.
Szerdán az IHF közzétette a legjobb fiatal női játékos cím döntőseit, köztük van a Ferencvárost erősítő Simon Petra is. Csütörtökön a nemzetközi szövetség a legjobb női játékosok megnevezésével folytatta a sort. A jelöltek között két győri játékos is van: a norvég Kari Brattset Dale és a francia Estelle Nze Minko mellett az Esbjerget erősítő Henny Reistadra lehet szavazni.
Az IHF Nze Minko kapcsán kiemeli, hogy sorozatban második évben jelölt, tavaly csak kevéssel maradt le a győztes Reistad mögött. A 33 éves játékos csapatkapitányként vezette olimpiai ezüstig a francia válogatottat, 30 gólt és 20 asszisztot jegyzett, ennek köszönhetően bekerült a torna All-Star-csapatába. Az Eb-n negyedik lett a franciákkal, míg a Győrrel pályafutása első BL-győzelmét aratta.
A 2021-es világbajnokság legjobb játékosa, Brattset Dale 2022 novemberében tért vissza szülés után és ott folytatta, ahol abbahagyta. A 34 éves norvég Párizsban olimpiai aranyat nyert, a sikerből 29 góllal vette ki a részét. Az Eb-n 58-ig jutott Brattset Dale, a norvég válogatottal hetedik nagy nemzetközi versenyen elért aranyérmét szerezte. A beállónak a 2024-es BL-győzelem a második volt pályafutása során.
A szurkolók március 7-én 12 órától március 24-én éjfélig szavazhatnak az IHF honlapján.
Az IHF később közzétette a jelölteket az Év Férfi Játékosa-díjra. A dán Mathias Gidsel, a német Andreas Wolff és a spanyol Alex Dujshebaev versenyeznek a címért. A 2023-as befutó Gidsel révén sorozatban ötödik évben adhatná Dánia a végső győztest. A 26 éves játékos az olimpia MVP-je volt és a legeredményesebb góllövője a 62 találatával, ez pedig aranyat ért. Az Eb-n All Star-keretbe választották és gólkirály lett, Dánia ezüstérmes lett.
A sorozatban második éve jelölt Wolff 31 százalékos hatékonysággal védett az olimpián, a legfontosabb pillanatokban lépett elő és ezzel ezüstérmet nyert Németországgal. Az Eb-n neki volt a legtöbb védése (92), ezzel bekerült az All Star-csapatba. Talant Dujshebaev 1994-ben és 1996-ban is az év játékosa volt, most pedig a fián Alexen a sor, aki nélkül a spanyolok már korán búcsúztak a kontinenstornán. Az olimpiára visszatért és bronzéremig repítette a délieket.