„Őszintén megvallva, ma nem nyújtottuk a legjobbunkat. Bár a végén lehetőségünk volt legalább egy pontot szerezni, de a Füchse Berlin ma jobban megérdemelte a győzelmet. Megnyertük már a csoportot, ennek ellenére nem akartunk kikapni hazai pályán, ez most nem a mi napunk volt. Talán az energiaszintünk nem volt ma elég magasan. Kicsit keserű a szánk íze, hogy nem sikerült győzelemmel zárnunk a csoportkört, de a célunkat elértük, az pedig a csoportelsőség volt” – mondta Gasper Marguc az NSO Tv-nek a 33–32-es vereség után.
Videónkban Ligetvári Patrik is értékeli a mérkőzésen történteket, illetve mindketten előretekintenek a negyeddöntőre, ahol a papírforma szerint a Magdeburg lehet a Veszprém ellenfele. Emellett olyan kérdésre is válaszolnak, amelyre csak nehezen tudtak felelni.
KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 14. FORDULÓ
A-CSOPORT
One Veszprém HC–Füchse Berlin (német) 32–33 (16–17)
Veszprém, 5340 néző. Vezette: Boricsics, D. Markovics (szerbek)
VESZPRÉM: Corrales – Gasper Marguc 5 (5), Remili 3, Cindric 3, Fabregas 2, Pálmarsson 4, Descat 2. Csere: Jensen (kapus), Ligetvári, Pesmalbek 4, Koszorotov 2, Casado 3, Sandell, Elísson 2, Vajlupau 2, Grahovac. Edző: Xavier Pascual
BERLIN: Miloszavljev – Av Teigum 2, Gidsel 5, MARSZENICS 7, Darj, L. ANDERSSON 8, FREIHÖFER 9 (4). Csere: Ludwig (kapus), Lichtlein, Langhoff 1, Herburger, Wiede 1. Edző: Jaron Siewert
Az eredmény alakulása. 6. perc: 0–3. 10. p.: 5–5. 18. p.: 6–10. 24. p.: 13–13. 34. p.: 17–20. 45. p.: 21–26. 50. p.: 25–27. 55. p.: 27–31. 59. p.: 31–32
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Xavier Pascual: – Köszönöm a szurkolóknak a remek hangulatot, nagy szükség van rájuk, óriási erőt tudnak adni. Nem kezdtünk jól, sokat hibáztunk, elsősorban támadásban akadtak problémáink. A második félidőben egészen jó volt a védekezés, és a hét a hat elleni játék is működött, öt védéssel azonban nem lehet megnyerni egy ilyen meccset.
Jaron Siewert: – Veszprémben sosem könnyű nyerni, nekünk ez történelmi siker. Irányítottuk az első félidőt, de amikor magasabb fokozatba kapcsolt a Veszprém, ki tudott egyenlíteni. A szünet után igyekeztünk még nagyobb nyomást gyakorolni a hazaiakra, a hét a hat elleni játékkal meggyűlt a bajunk, nehéz védekezni egy ilyen szintű csapat ellen.
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. VESZPRÉM | 14 | 12 | – | 2 | 468–408 | +60 | 24 |
2. Sporting | 14 | 8 | 2 | 4 | 454–399 | +55 | 18 |
3. Füchse Berlin | 14 | 9 | – | 5 | 469–440 | +29 | 18 |
4. PSG | 14 | 9 | – | 5 | 462–456 | +6 | 18 |
5. Dinamo Bucuresti | 14 | 6 | – | 8 | 426–439 | –13 | 12 |
6. Plock | 14 | 5 | 1 | 8 | 370–366 | +4 | 11 |
7. Peliszter | 14 | 3 | 2 | 9 | 346–406 | –60 | 8 |
8. Fredericia | 14 | 1 | 1 | 12 | 395–476 | –81 | 3 |