Per Johansson: Egyenesen a koppenhágai Roskilde Fesztiválról estem be edzőnek

„A szüleim részéről nem kapcsolódtam a kézilabdához. Édesanyám egy fogorvosi rendelőben dolgozik, édesapám pedig állami alkalmazott. Tipikus svéd családban nőttem fel a 70-es években, meleg családi otthonban. Ők adták át nekem a megfelelő értékeket, és természetesen nekik köszönhetem azt, hogy most ki vagyok, de a családi háttérnek nem igazán volt része a sport” – árulta el Per Johansson, akiről az is kiderült, hogy egyke, amit felnőttként már egy kicsit sajnál, majd elmesélte, hogy került közel a sportágához.

„Amikor valaki iskolába jár, elkezd mellette sportolni, én pedig kézilabdáztam és fociztam is, de már a kezdetektől fogva úgy éreztem, hogy a kézilabda az én sportágam. Köszönettel tartozom két ottani tanárnak, egy futball- és egy kézilabdaedzőnek, akik megadták nekem az alapokat és az értékeket. Sokat utaztunk, amikor fiatalok voltunk. Megszokott volt a győzelem, de azt is megtanultuk, hogyan kezeljük a vereséget. Nem voltam olyan jó játékos, a másodosztályig jutottam, viszont már nagyon korán – úgy 16-17-18 évesen – éreztem, hogy edző akarok lenni. Egyébként irányító voltam, de amikor már nem voltam olyan jó, megpróbáltak eldugni beállóposzton. Tényleg harcos voltam, és fiatalon még ügyes, de amikor éreztem, hogy többet kell edzenem, mindent bele kell adnom, akkor lassan egyre inkább elkezdett érdekelni az edzősködés” – mondta az 54 éves szakember, aki a valaha volt legfiatalabb edző volt svéd első osztályú csapatnál, 22 esztendősen irányított először élvonalbeli csapatot, mint fogalmazott humorosan, „egyenesen a koppenhágai Roskilde Fesztiválról estem be edzőnek, hosszú hajjal, amit egyből le kellett vágatnom, és ott találtam magam vezetőedzőként”.

Elárulta, az édesapja kiváló dobos volt, és hozzá is nagyon közel áll a zene, és talán zenészként is sikeres lehetett volna, ám végül a sportot választotta, erről 16-17 évesen kellett döntenie. Szóba került, hogy 26 esztendősen bejárta hátizsákkal Afrikát, majd túrázott Ázsiában, Új-Zélandon és Észak-Amerikában is: „Ezeken a hosszabb túrákon többnyire egymagam utaztam. Örültem, hogy ezt még 30 éves korom előtt be tudtam iktatni. Ezek az utak nagyon sokat jelentettek nekem, az önbizalmamnak, hiszen először láttam a világot, és nekem kellett néha nehéz pillanatokban megtalálni a megoldást. Ez építette a személyiségemet, és sok tapasztalattal is szolgált.”

Johansson elmondta, nagyon szereti az állatokat, főleg a kutyákat és a lovakat, és szörnyű látnia, hogy az emberek mennyire rosszul bánnak az állatokkal. Sok időt tölt felesége lovaival, emellett leginkább olvasással tud kikapcsolódni. A svéd edző dolgozott korábban Romániában, Montenegróban és Oroszországban is, s elárulta, miért szereti jobban Győrt, mint egyes korábbi állomáshelyeinek helyszíneit.

„Győr sokkal kisebb, mint például Bukarest vagy Rosztov, és tetszik, hogy itt a természet csak tíz percre van a várostól. A magyar embereket annyira nem ismerem, de azt hiszem, elfogadtak, kedvesek velem. A magyar talán nyugodtabb nemzet, és nem akarom hasonlítgatni a népeket, de a magyarok kicsit olyanok, mint az oroszok. Itt is először bizonyítani kell, mielőtt közel engednek magukhoz – majd a szakember elmondta, miért tanul intenzíven magyarul, s hogy mit gondol a nyelvünkről. – Ez egyértelműen a tiszteletről szól, valamint arról is, hogy érdekeljen az ország, ahol vagyok. Magyar szerzőktől is olvasok, érdekel Magyarország történelme. (...) Emellett ha időt töltök egyedül a kézilabdán kívül, és elmegyek étterembe, akkor el akarom mondani, hogy finom volt az étel. Szeretnék boldogulni a társadalomban, és Magyarországon nem mindenki beszél angolul. Én egész jól tudok németül is, de sok olyan embert látok, akit boldoggá tesz, ha az anyanyelvén beszélsz vele. Akkor kapod meg a tiszteletet másoktól, ha te is kimutatod a tiszteletedet.”

Szívesen jár a piacra, mivel ott mindent frissebbnek talál, s szeret minőségien étkezni. Szokott főzni is, ehhez mostanában sokszor vett csirkemájat és csirkeszívet – ezeket a szavakat pedig magyarul mondta. Mint kiderült, szereti a gulyást, a májgombóclevest, a pörköltöket, de nem ehet mindig nehéz ételeket a stresszes munka miatt, ám igyekszik minél több mindent megkóstolni.

Természetesen szó esett a kézilabdáról is, s Johansson legnagyobb álma klubszinten az volt, hogy Bajnokok Ligáját nyerjen, ami az ETO-val jött össze neki, ez pedig mérföldkő volt az életében. Mint elmondta, a legerősebb érzés a megkönnyebbülés volt amiatt, hogy nem kaptak ki: „Furcsa, de nem vesztettünk, és emiatt ez volt a legerősebb érzés bennem. Amikor visszatértem a szállodai szobámba, eltöltöttem egy kis időt az éremmel és valami mással, s akkor már büszkeséget és megtiszteltetést éreztem. Másnap reggel tudatosult bennem, hogy nyertünk. (...) Mindig azt gondolom, hogy lehetnék jobb edző, de abban a pillanatban jól éreztem magamat.”

A BL-döntőről elmondta, stressz és idegesség nélkül tudta élvezni, mivel már volt rutinja benne, miután az azt megelőző időszakban több kulcsfontosságú mérkőzést is játszottak, melyeket sikerrel abszolváltak, ráadásul utána Hollandiával az olimpián szerepelt.

„Három-négy hónap alatt volt körülbelül 12 olyan meccsem, amelynek mindegyike létfontosságú volt, s amilyen helyzetbe egyes edzők soha nem kerülnek, esetleg csak talán összesen két-három alkalommal. Természetesen nem vizelsz a nadrágodba, amikor legközelebb ilyen helyzetbe kerülsz” – összegezte ezzel, hogy mennyire sokat számít a rutin. Emellett mint kiderült, az időkéréseknél azért marad ülve, miközben a játékosok állnak, mert így nyugodtabb tud maradni, illetve jobban átlát mindent, tudja, hol vannak a kulcsjátékosok, akikhez mindenképp szólni akar.

Johansson nemrég 2027 nyaráig hosszabbított az ETO-val, s elárulta, el tudja képzelni, hogy jó ideig a csapatnál marad, azt viszont nem tudja, utána mihez kezd majd, mert egy álma vált valóra azzal, hogy Győrben lehet vezetőedző. A következő lépés szerinte nem lesz egyszerű, de nem is igazán tervezi meg ennyire, hogy hogyan is alakuljon a jövője, azonban elképzelhetőnek tartja, hogy visszatér majd a férfi kézilabdához.

A teljes interjú