Visszavonul Balogh Zsolt hetvenszeres válogatott kézilabdázó

Vágólapra másolva!
2025.03.14. 10:49
Balogh Zsolt befejezi (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Balogh Zsolt hetvenszeres válogatott kézilabdázó, a Győr jobbátlövője pénteken bejelentette, hogy az idény végén visszavonul.

„1999 szeptemberében kezdődött. Szerelem volt első látásra. Az évek során voltak jobb és rosszabb napjaink, de mindvégig kitartottunk egymást mellett. Ez a nem mindennapi kapcsolat több mint 25 év után véget ér köztem és szeretett sportágam között” – írta közösségi oldalán Balogh, aki két hét múlva lesz 36 éves.

Hozzátette: idén nyáron befejezi aktív pályafutását, de továbbra is élete meghatározó része marad a kézilabda, csak más formában. 

Az orosházi születésű jobbátlövő volt a PLER, a német SC Magdeburg, a Gyöngyös, a Szeged, a Tatabánya és a Ferencváros játékosa, jelenleg pedig a győri ETO University HT együttesét erősíti. Magyar bajnoknak, Magyar Kupa-győztesnek és EHF Kupa-győztesnek is mondhatja magát, a Bajnokok Ligájában több mint háromszáz gólt lőtt. A válogatottban 2008-ban mutatkozott be, hetven mérkőzésen 221 alkalommal volt eredményes, legnagyobb sikere a 2021-es világbajnoki ötödik helyezés.

 

Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik: Nem vehetjük félvállról a finnek elleni meccset

Kézilabda
13 órája

Spanyolország, Grúzia, Feröer és Montenegró is kijutott a férfi kézi Eb-re

Kézilabda
Tegnap, 20:47

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Kézilabda
Tegnap, 20:38

A németek és a csehek is kijutottak az Eb-re, a franciáké az Eurokupa

Kézilabda
2025.05.07. 22:05

Simán győzött Szlovákia ellen, és csoportelsőként kijutott az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.07. 19:26

Pergel Andrej: Nem gondoltam, hogy idén bekerülök a magyar válogatottba

Kézilabda
2025.05.07. 09:25

Már egy pont is elég ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re

Kézilabda
2025.05.06. 21:05

A Szeged 43 gólt dobva hozta a kötelezőt a NEKA ellen

Kézilabda
2025.05.04. 18:32
Ezek is érdekelhetik