Visszajutott az NB I-be a Kozármisleny női kézilabdacsapata

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.27. 13:10
A női kézilabda NB I/B-ben szereplő Kozármisleny szombaton 31–22-re legyőzte az Eszterházy SC-t, amivel matematikailag is biztossá vált, hogy feljut az élvonalba.

A Kozármisleny 26 forduló után 21 győzelemmel, egy döntetlennel, négy vereséggel, 43 ponttal vezeti a másodosztály tabelláját, és már matematikailag is biztos, hogy visszajut az élvonalba. Az együttes legutóbb a 2023–2024-es idényben szerepelt az élvonalban, ám akkor utolsóként, mindössze hét gyűjtött ponttal kiesett.

Az NB I/B második helyén jelenleg a NEKA áll, amely pedig karnyújtásnyira került az NB I-től, miután pénteken 34–30-ra legyőzte az Érdet. Négy fordulóval a bajnokság zárása előtt a NEKA hétpontos előnnyel vezet a harmadik helyezett Komárom előtt.

A férfiaknál már korábban eldőlt, hogy az első helyezett Szigetszentmiklós mellett a Budai Farkasok-Rév jutott fel az első osztályba.

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
10 órája

Két gólt, egy kihagyott tizenegyest és pontosztozkodást hozott a baranyai rangadó

Labdarúgó NB II
11 órája

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

Ugrai két perc alatt duplázott, a Gyirmót mégis kieső helyre csúszott vissza

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:52

Egy lépésre a bajnoki címtől a Győr a női kézi NB I-ben, kiesett a Békéscsaba

Kézilabda
2025.05.17. 20:02

A döntő utolsó két forduló következik a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik