25 évesen visszavonul a Zwickau junior-világbajnok magyar kézilabdázója

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.04.15. 15:54
null
Fotó: Facebook/BSV Sachsen Zwickau e.V.
Krónikus vállproblémái miatt visszavonul Lakatos Rita junior-világbajnok kézilabdázó.

 

„Régóta vannak problémáim a vállammal. Zwickauba érkezésem előtt megműtöttek, és rengeteg gyógyszert szedtem. Megpróbáltam mindent, hogy kézilabdázhassak, de egyszerűen nem megy tovább, már nem tudok ilyen szinten játszani” – nyilatkozta a Freie Pressének a 25 éves irányító.

Lakatos hónapokig küzdött a visszatérésért, szeptember 14. után március 19-én ismét tagja volt a német élvonalbeli BSV Sachsen Zwickau meccskeretének, de nem tudott pályára lépni. Mint mondta, a válla már nem olyan, mint a sérülése előtt, de a hétköznapokban jól működik, és ezt nem akarja veszélyeztetni.

Az irányító 2015-ben ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, 2018-ban pedig junior-világbajnok lett. A felnőttválogatottban 2018 óta 16 mérkőzésen 18 gólt szerzett, ott volt a 2018-as és a 2020-as Európa-bajnokságon is. A dunaszerdahelyi születésű játékos korábban a Győr, a Mosonmagyaróvár, a Vác, a norvég Byasen és a Siófok színeiben kézilabdázott, Zwickauba 2023-ban igazolt.

„A kézilabda a szerelmem és az életem. Most szeretnék másfajta kapcsolatot találni vele, hogy hű maradjak a sportághoz. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt itt, Zwickauban megtehetem” – mondta.

Norman Rentsch vezetőedző elmondta, hogy Lakatos egyrészt segédedzőként marad az első csapat mellett, másrészt a fiatalokkal foglalkozik, hiszen pszichológushallgatóként, és erőnléti edzői végzettségével azon a területen is sokat segíthet.

„Hihetetlen támogatást kaptam a klubtól, főleg Normantól, aki meglátta bennem a potenciált és az értéket, amit így én is felismertem, és hiszek magamban. A pályafutásom befejezése miatti szomorúság bizonyos értelemben mindig megmarad, de igyekszem pozitív energiává alakítani. Nem szeretném azt mondani, hogy az én történetem szomorú, hiszen most is boldog vagyok és teljesnek érzem magamat. Játékosként mindig segíteni akartam a csapatomat a pályán, mostantól a pályán kívülről teszem ugyanezt” – fogalmazott Lakatos.

 

 

Legfrissebb hírek

Európai ifjúsági kézilabdaliga: Veszprém–Szeged a továbbjutásért

Kézilabda
4 órája

Három játékost igazol a Mosonmagyaróvár, ők lehetnek az érkezők

Kézilabda
2025.04.11. 20:01

Kézilabda: hosszabbított a győriek csapatkapitánya

Kézilabda
2025.04.11. 18:11

Kézilabda: újabb brazil játékos Szombathelyen

Kézilabda
2025.04.11. 17:46

Faragó Lea reméli, hogy belőle is olyan jó játékos lesz, mint a válogatottól búcsúzó klasszisok

Kézilabda
2025.04.11. 12:32

„A szívem a torkomban dobogott. Ahányszor csak lehet, annyiszor át akarom még élni!”

Kézilabda
2025.04.11. 10:08

„Egyszerre három ilyen játékos még sosem búcsúzott a magyar női kézilabda-válogatottól”

Kézilabda
2025.04.10. 20:52

Megvan, ki lesz a Fradihoz érkező dán kapitány utódja

Kézilabda
2025.04.10. 12:35
Ezek is érdekelhetik