Veszprém helyett inkább hazatér az olimpiai- és világbajnok dán átlövő – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.26. 12:09
null
Lasse Andersson (Fotó: Getty Images)
A dán férfi kézilabda élvonalban szereplő HÖJ Elite hivatalos felületein jelentette be, hogy szerződtette az olimpiai- és világbajnok balátlövőt, Lasse Anderssont, aki 2026 nyarától csatlakozik új csapatához.

A HÖJ Elite hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint a 31 éves átlövő a német Füchse Berlintől érkezik, és négyéves szerződést ír alá a klubbal. Ez azt jelenti, hogy Lasse Andersson tíz év légióskodás után tér vissza szülőhazájába.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Lasse Anderssont a Veszprémmel is szóba hozták, végül azonban a HÖJ Elite lett a befutó a világklasszis játékosért.

A 31 éves Lasse Andersson elmondta, hogy miután hallott a klub által képviselt értékekről és jövőbeli terveiről, nem kételkedett egy percig sem a döntésében: „Alig várom, hogy a családommal együtt visszatérhessek Dániába, és különösen azt, hogy a HÖJ Elite-ben folytathassam a pályafutásomat. A Hans Lindberggel és Helle Rasmussennel folytatott beszélgetések és találkozók során nagyon jó benyomást szereztem a klubról, annak értékeiről és ambícióiról, és nagyon szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ezek az elkövetkező években megvalósuljanak” – idézte a csapat új szerzeményét a Höj hivatalos honlapja.

Lasse Andersson 83 mérkőzésen lépett pályára a dán válogatottban, és többek között világbajnoki és olimpiai aranyérmet is nyert. Klubszinten a Füchse Berlin előtt a Barca játékosa is volt.

 

Legfrissebb hírek

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
9 órája

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
15 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2026.02.03. 12:23

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42
Ezek is érdekelhetik