A címvédő ETO Debrecenbe utazik, Kaproncán javíthat az FTC

2024 februárja után találkozik egymással ismét két magyar csapat a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Akkor nagy meglepetés született Debrecenben, a Loki 29–28-ra legyőzte a kisalföldieket, megszakítva tizenöt éve tartó nyeretlenségi sorozatukat. Az egyenes kieséses szakaszban Szilágyi Zoltán csapata nagyon közel állt a címvédő – azóta már megszűnt – Vipers kiejtéséhez, de akkor a norvégok örülhettek. Nem sokáig, a negyeddöntőben a már Per Johansson vezette ETO búcsúztatta őket, majd a budapesti négyes döntőben is diadalmaskodott.
A Loki egy év kihagyás után tért vissza az elit ligába, és rögtön győzelemmel kezdett Podgoricában, de az azóta eltelt három fordulóban szoros meccseken ugyan, de kivétel nélkül veszített. A győriek viszont repülőrajtot vettek, négy kör után hibátlanul állnak, önbizalmukat növeli, hogy két hete a bajnokságban rég nem látott, tizenöt gólos verést mértek a Ferencvárosra.
„Számos nehéz mérkőzést játszottunk a debreceniek ellen. Ezúttal is arra koncentrálunk, hogy megőrizzük stabil teljesítményünket védekezésben. A fő hangsúlyt nagyszerű formánk megtartására helyezzük, a védelmünk jelentős fejlődést mutatott, ennek is köszönhető, hogy ilyen jól játszunk” – fogalmazott klubja honlapjának Veronica Kristiansen, a győriek balátlövője.
A DVSC-t 2021 nyara óta irányító Szilágyi Zoltán szerint mára rangadóvá váltak a Győr elleni meccseik. „Az elmúlt években rendre kiélezett csatát vívtunk velük. Remélem, ezúttal is lépést tartunk a címvédővel, bár ez nem lesz könnyű, mivel szenzációs formában játszik. Szoros mérkőzésben reménykedünk és abban, hogy az utolsó percekben is esélyünk lesz pontokat szerezni” – idézi a vezetőedzőt az európai szövetség.
A BL-t két vereséggel indító ferencvárosiak három hete Ljubljanában már jobban játszottak, aztán jött az a súlyos győri vereség a bajnokságban, Jesper Jensen bárhogy forgatta csapatát, nem sikerült megfékezni az eksztázisban lévő győrieket. A gödörből Kaproncán mászhatnak ki Klujber Katrinék, a Podravka elleni meccset a hét rangadójának választotta az EHF. A feleknek ez lesz a tizenharmadik találkozójuk az elit ligában, a Fradi eddig csupán egyszer nem nyert, 1995-ben 21–21-es döntetlen született.
Idén februárban közel álltak a horvátok egy újabb pontszerzéshez az FTC ellen, Laura Glauser fontos védéseinek köszönhetően végül 30–29-re nyert a magyar együttes. A Podravka hazai pályán bárkire veszélyes lehet, a Solát öt góllal múlta felül, míg az előző idény ezüstérmese, a dán Odense 31–31-es döntetlennel távozott a magyar határtól huszonöt kilométerre fekvő településről.
KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
SZOMBAT
A-CSOPORT
16.00: Gloria Bistrita-Nasaud (román)–Team Esbjerg (dán)
18.00: Storhamar (norvég)–Metz (francia)
18.00: DVSC Schaeffler–Győri Audi ETO KC (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
16.00: Podravka Koprivnica (horvát)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.00: Krim Ljubljana (szlovén)–CSM Bucuresti (román)
VASÁRNAP
A-CSOPORT
16.00: Borussia Dortmund (német)–Buducsnoszt (montenegrói)
B-CSOPORT
14.00: Odense (dán)–Sola (norvég) (Tv: Sport2)
16.00: Ikast (dán)–Brest Bretagne (francia) (Tv: Sport2)
| 1. GYŐR | 4 | 4 | – | – | 143–98 | +45 | 8 |
| 2. Metz | 4 | 4 | – | – | 137–100 | +37 | 8 |
| 3. Esbjerg | 4 | 2 | – | 2 | 121–114 | +7 | 4 |
| 4. Storhamar | 4 | 2 | – | 2 | 101–95 | +6 | 4 |
| 5. Gloria Bistrita | 4 | 2 | – | 2 | 105–123 | –18 | 4 |
| 6. DEBRECEN | 4 | 1 | – | 3 | 113–118 | –5 | 2 |
| 7. Borussia Dortmund | 4 | 1 | – | 3 | 109–133 | –24 | 2 |
| 8. Buducsnoszt | 4 | – | – | 4 | 76–124 | –48 | 0 |
| A B-CSOPORT ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L-K | Gk | P |
| 1. Brest | 4 | 4 | – | – | 132–106 | +26 | 8 |
| 2. Ikast | 4 | 3 | – | 1 | 114–109 | +5 | 6 |
| 3. Odense | 4 | 2 | 1 | 1 | 131–131 | 0 | 5 |
| 4. Podravka | 4 | 2 | 1 | 1 | 113–113 | 0 | 5 |
| 5. CSM Bucuresti | 4 | 2 | – | 2 | 123–114 | +9 | 4 |
| 6. FTC | 4 | 2 | – | 2 | 119–112 | +7 | 4 |
| 7. Sola | 4 | – | – | 4 | 97–114 | –17 | 0 |
| 8. Ljubljana | 4 | – | – | 4 | 89–119 | –30 | 0 |








