Golovin Vlagyimir keretet hirdetett az Eurokupára

2025.10.02. 13:39
null
A csapat (Fotó: Kovács Péter)
Szabó Nina, a Debrecen irányítója bemutatkozhat a magyar női kézilabda-válogatottban, mivel szerepel a neve Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány keretében az októberi Eurokupa-mérkőzések előtt.

Szabó tagja a novemberben és decemberben sorra kerülő világbajnokságra összeállított bő keretnek is, amelyet múlt hét pénteken hirdetett ki a szövetségi kapitány. Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar együttes október 16-án Nagykanizsán Törökországot fogadja, majd három nappal később Prágában a csehek ellen lép pályára.

Az Eurokupában a tavalyi kontinensviadal három érmese, illetve a következő Európa-bajnokság öt társrendezője szerepel két négyes csoportban, vagyis ezek a válogatottak nem vesznek részt a jövő évi Eb selejtezősorozatában. A magyar érdekeltségű csoport negyedik tagja Dánia, a másik csoportban Norvégia, Lengyelország, Románia és Szlovákia szerepel.

A kvartettek első két helyezettje jut a sorozat történetében először sorra kerülő, jövő szeptemberi négyes döntőbe.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bukovszky Anna (Esztergom), Janurik Kinga (FTC), Szemerey Zsófi (Győri ETO)
Jobbszélsők: Grosch Vivien (DVSC), Kovács Anett (Esztergom)
Jobbátlövők: Albek Anna (Metz Handball, francia), Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (CS Minaur Baia Mare, román)
Irányítók: Simon Petra (FTC), Szabó Nina (DVSC), Vámos Petra (Metz Handball, francia)
Beállók: Bordás Réka (FTC), Szmolek Apollónia (Esztergom), Tóvizi Petra (DVSC)
Balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC, német), Faragó Lea (Esztergom)
Balszélsők: Hársfalvi Júlia (FTC), Márton Gréta (FTC)
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

A VÁLOGATOTT EUROKUPA-PROGRAMJA 
Október 16., csütörtök, Nagykanizsa
19.00: Magyarország–Törökország – jegyvásárlás
Október 19., vasárnap, Prága
19.00: Csehország–Magyarország
Március 4. vagy 5.
Magyarország–Dánia 
Március 7. vagy 8.
Dánia–Magyarország
Április 8. vagy 9.
Törökország–Magyarország
Április 11. vagy 12.
 Magyarország–Csehország

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: Székesfehérváron nyert az újonc MTK

Kézilabda
2026.10.10. 19:43

Kettős vereséggel búcsúzott a női kézilabda El-selejtező első fordulójában a Vác

Kézilabda
2026.10.10. 16:00

A hibátlan mérleg megőrzése a tét a két rangadón a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.10. 08:30

Női kézi NB I: nem bírt egymással az Esztergom és a DVSC

Kézilabda
2026.10.09. 19:38

„Végre eldobhattam a mankót” – Albek Anna az Eb-t beáldozta, de úgy érzi, jó úton halad Metzben

Kézilabda
2026.10.09. 14:22

A „skandináv csoda” és a „magyar út” volt a Szabaddobás középpontjában

Kézilabda
2026.10.07. 13:19

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08

Kétgólos vereséget szenvedett a Vác az Európa-liga-selejtezőjének első meccsén

Kézilabda
2026.10.03. 21:12